Megkezdődött az RTL Klub és Pongó ellen indított per

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Bíróságon megkezdődött annak a polgári pernek a tárgyalása, amelyet a Big Brothert (BB) gyártó Interaktív Kft. indított az RTL Klub ellen tisztességtelen piaci magatartás, a sorozat Pongó néven ismertté vált szereplője ellen pedig szerződésszegés miatt. A bíróság 15 napot adott az alpereseknek a köztük 2003 elején kötött szerződés becsatolására, ugyanakkor elutasította a BB-játékosok szerződésének aláírásával kapcsolatos tanúmeghallgatásokra tett javaslatokat. A bíróság a következő tárgyalási napot december 9-ére tűzte ki.
Vágólapra másolva!
Forrás: RTL Klub
Pongó

A felperes jogi képviselője arra hivatkozva kérte az RTL Klub elmarasztalását, hogy a kereskedelmi csatorna Pongó szerződéses vállalásai ismeretében "csábította át" őt magához. Az Interaktív szerint Pongó vállalásai - szemben az alperesek által elődadottakkal - nem a BB első sorozatának végéig, hanem a második szériát is magában foglaló "BB-projekt" befejeződéséig tartottak -írta az MTI. Beleznay Zsolt, az Interaktív Kft. ügyvédje az [origo]-nak azt mondta, amit Pongó közölt a tárgyaláson, abból nyilvánvaló, hogy az RTL Klub kereste meg a BB- és ez nem fordítva történt. Beleznay szerint az is egyértelmű, hogy a volt rendőrt elcsábító kereskedelmi csatornánál ismerték Pongó BB-re kötött szerződését. Pongó és az RTL Klub véleménye azonban az, hogy a BB-szereplők szerződéseinek egyes pontjai ellentétesek az alkotmánnyal, a jó erkölccsel, valamint az arányosság elvével, ezért a megállapodás szerintük érvénytelen. Pongó azt mondta, aláírás előtt alig két percük volt a dokumentum tanulmányozására, pedig ehhez szerinte legalább 2-3 órára lett volna szükség. A volt BB-szereplő azt is közölte, hogy a megállapodásból ő csak hónapokkal az aláírás után, saját kérésére kapott példányt - írta az MTI.

A bíróság 15 napot adott az alpereseknek a köztük ez év elején létrejött szerződés becsatolására, ugyanakkor elutasította a BB-játékosok szerződésének aláírásával kapcsolatos tanúmeghallgatásokra tett javaslatokat; a következő tárgyalási napot december 9-ére tűzte ki.

A BB-gyártó Interaktív Kft. jogi képviselője május közepén beszélt arról, hogy szerződésének megszegése és a tv2 jó hírnevének csorbítása miatt kártérítési pert indított a cég a valóságshow Pongó néven ismertté vált szereplője, illetve tisztességtelen piaci magatartás miatt a Magyar RTL Televízió Rt. ellen.

Beleznay Zsolt akkor elmondta: az egykori szereplőt hétmillió forintra perelik a szerződésében foglaltak megsértése miatt; ötmilliót azért követelnek Pongótól, mert megszegte azon vállalását, hogy a BB-projekt alatt máshol nem szerepel, kétszer egymilliót pedig azért, mert - a szerződésében foglaltak ellenére - nem az Interaktív Kft.-n keresztül vállalt fellépést.

Beleznay Zsolt közölte, a kárösszeg növekedhet, amennyiben Pongó újabb nyilvános szerepléseket vállal, s szerintük a jó hírnév sérelmét a sajtóban a tv2-ről és a BB-ről tett nyilatkozataiban valósította meg Pongó. A jogi képviselő elmondta, a konkurens országos kereskedelmi csatornát működtető társaságot azért hívták perbe, mert álláspontjuk szerint annak tudnia kellett a Pongó szerződésében foglaltakról.

Szerintük ezt bizonyítja, hogy többször is úgy nyilatkoztak, amennyiben a BB egykori szereplőjének helyt kell állnia átszerződéséért, átvállalják ennek terheit. A BB volt szereplője február elején jelent meg az RTL Klubban; Kereszty Gábor, a tv2 vezérigazgatója akkor azt mondta, valamilyen formában jogi elégtételt kívánnak szerezni.