Nagy Ő után Nagy Nő a tv2-n

Vágólapra másolva!
A kereskedelmi csatorna azt tervezi, hogy műsorra tűzi a párválasztóshow női főszereplővel készült változatát is.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
A Nagy Nő előtt

A Nagy Nő lesz a címe várhatóan az amerikai Bachelorette című produkció magyar változatának, amelyet a tv2 akar sugározni.

Az új show felépítése a Noszály Sándorral készült műsoréhoz hasonló, huszonöten versengenek majd a főszereplő rokonszenvéért, a produkcióba pedig csak függetlenek jelentkezhetnek.

A Nagy Nő valamint kérői külön rezidenciákban laknak majd és hasonlóan az előző sorozathoz hónapokig közvetíti randevúikat a televízió.

Az ABC-s párkeresőshow magyar változatának premierjéről és részleteiről egyelőre nem nyilatkozik a tv2, de már várják a jelentkezőket a műsorba, amely feltehetően 2004-ben kerül legkorábban képernyőre.