A háziasszonyokat is várják musical-szereplőnek

Amatőr énekeseknek akar lehetőséget adni egy újabb brit tévés tehetségkutató verseny. Az ötletet egy háztartásbeli nő és egy áruházi alkalmazott operaházi sikere adta.

A londoni West Enden próbálhatja ki magát a Chanel4 brit ekersekdelmi televízió új műsorának nyertese. A zenei tehetségkutató kezdők jelentkezést várja, akik eddig csak hobbiból énekeltek. A Musicality című új reality-sorozat győztesének díja, hogy egy alkalommal felléphet a brit főváros színházi negyedének egyik teátrumában, amelynek rendhagyó előadását a tévé is közvetíti majd.

 

A Musicality a hasonló felépítésű, de a régebbi zenei műfajt, az operát középpontba állító Operatunity (OpeRagyogó alkalom) című show-t követi. "Nyitot mindenki számára, aki kedvet érez a zenés színház iránt és szeretné kipróbálni magát" - mondta az új műsorról az Operatunity rendezője, Michael Waldman.

 

Az elődműsor két fő szenzációja egy háztartásbeli asszony és egy fiatal áruházi pénztárosnő, akik lehetőséget kaptak rá, hogy megosztva vezető szerepet vigyenek az Angol Nemzeti Opera Verdi-előadásában, ahol a Rigoletto-ban próbálhatták ki magukat - írta az Ananova.

 

Denise Leigh és Jane Gilchrist azóta leszerződtek a EMI Classics-hoz, amely eddig egy áriaválogatást rögzített velük.

KAPCSOLÓDÓ CIKK