Hírtévét indít a szaúdi királyság

Vágólapra másolva!
Saját hírtelevíziót állított üzembe vasárnap Szaúd-Arábia. A katari al-Dzsazíra ezzel egy időben bejelentette, hogy 2004 végén pánarab műholdas televíziót indítanak gyermekek számára oktatási célú programok sugárzására.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábiában a tájékoztatási és kulturális minisztérium alá rendelt hírtelevízió Rijádban működik, és műholdon keresztül egyelőre napi 12 órán át sugároz adást. A 46 bel- és külföldi tudósítóval rendelkező csatorna később 24 órás szolgáltatást nyújt majd.

Ezzel Szaúd-Arábia is csatlakozott a térségben gombamód szaporodó hírtelevíziókat üzemeltető országokhoz. Katarban 1996-ban kezdte meg működését az al-Dzsazíra, majd Irán következett az al-Alam, illetve az Egyesült Arab Emírségek az al-Arabíja adóval. Az Egyesült Államok ugyancsak tervezi, hogy hírtelevíziót indít az arab országoknak szánt műsorral. A tervek szerint a francia nemzetközi televízió adása is fogható lesz a térségben az év végére.

Katarban az oktatást és a tudományokat támogató alapítvány és az al-Dzsazíra hírtelevízió közös kezdeményezéseként, a Lagardere Images International francia társaság közreműködésével indul meg a tervek szerint az év utolsó harmadában az új gyermekcsatorna. Az előbb napi 18, majd később 24 órán át sugárzó televízió "játékos és nevelő célzatú formában próbál meg szólni a gyermekek és szüleik érdeklődésének középpontjában álló kérdésekről", animációs programokat, magazinműsorokat, vitákat, dokumentumfilmeket és játékos vetélkedőket sugároz.