Rendőrblokád az arab Big Brother-tüntetésen

Vágólapra másolva!
Több százan tüntettek az Arab-öböl szigetországában, Bahreinben a valóságshow beszüntetését követelve. A tiltakozó akció résztvevői szerint a műsor iszlámellenes, és ezen az sem változtat, hogy a reality helyi változatában külön imaszoba is rendelkezésre áll.
Vágólapra másolva!

"Állítsátok meg a bűnös Big Brother-t, nemet mondunk a tisztességtelenségre" - skandálták az arab állam realityellenes tüntetői.

A Big Brother által elért újabb ország protestálói azt tervezték, hogy eljutnak a felvételek helyszínéig, a Manama nevű fővároshoz közel fekvő Amvadzs szigetig, de a rendőrségi blokád megakadályozta őket ebben.

A felháborodást az váltotta ki, hogy a holland eredetű műsor arab verziójában, akárcsak az európai és amerikai előképekben fiatal résztvevők egy bekamerázott lakásban töltenek több hetet, mindennapjaikat pedig a tévénézők otthonról követhetik.

Jelentős különbség azonban, hogy az arab közönség számára átformált Big Brother-ben a nők és a férfiak elkülönített helyiségekben töltik az éjszakát, és külön imaszobát is építettek a stúdiólakóknak. A dubai MBC állomás, amely a valóságshow-t szerte a Közel-Keleten közvetíti, azt is megígérte, hogy a műsorból mellőzik a hívők érzéseit esetleg sértő jeleneteket.

Mindez kevés volt több bahreini számára. Az egyik tüntető azt állította, társai nevében is mondhatja, a műsor kikezdi vallásuk értékeit. "Nem akarunk ilyen programot, mert befolyásolhatja családjainkat. Gyermekeink azt gondolhatják, hogy a házasság előtt együtt élni elfogadható az iszlámban."

A tüntetőket támogatja az ország parlamentjének helyettes elnöke, Adel al-Movada is, aki megjelent a tüntetésen, a törvényhozásban pedig a Big Brother-ügy kapcsán kérdést intézett az arab állam információs miniszteréhez, Nabil al-Hamerhez.

Az Egyesült Államokkal és Európával hivatalos szinten jó kapcsolatokat ápoló Bahreinban - amely mindössze három éve alakult át parlamenttel működő alkotmányos monarchiává - az emberek a Big Brother előtt is gyakran mondták el véleményüket az utcán. Ezeket a tüntetések általában nyugati stílusú fellépő művészek, valamint a helyi amerikai katonai támaszpont léte miatt szervezték, de Irak megtámadása és Washington Izrael-politikája is rendszeres kritika tárgya az arab államban - írta a Yahoo.