Sokkolta Vietnamot a helyi Megasztár

Vágólapra másolva!
Felkavaró élmény volt a vietnami hatóságok és a közönség számára a kommunista állam első Pop Idol stílusú vetélkedője. A hanoi lapok szerint a hatalom képviselői és a nézők is elutasították a műsorban elhangzott kritikák hangnemét, ezért politikailag megbízható zsűritagok meghívását javasolták.
Vágólapra másolva!

Kulturális sokknak tekinthető, ami a vietnami közönséget érte a Sao Mai - Diem Hen (Hajnal csillag - a végcél) című show közvetítésekor - írja a BBC. A helyi sajtó szerint a nézők többsége, illetve a politikusok számára a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a vietnami állami tévé új dalos versenyében az egyik zsűritag példátlanul durván kommentálta a versenyzők teljesítményét. Az ázsiai kommunista országban szokatlan stílusban és szokatlan nyíltsággal beszélő férfi, Do Trung Quan költő egyes produkciókat szörnyűnek nevezett, egy fiatal nőt pedig azért kritizált, mert maradi elképzelései vannak a sztárokhoz illő öltözködésről.

A brit Pop Idol-hoz, illetve a magyar Megasztár-hoz a hasonló zenés tehetségkutató legszókimondóbb bíráját a hanoi kulturális minisztérium a tévés feladatra alkalmatlannak nyilvánította, a műsor készítőit pedig figyelmeztetésben részesítette. A tárca véleménye szerint a szórakoztató program megalkotói helytelenül jártak el, amikor összeválogatták a bírálótestületet, mert annak tagjai nélkülözik a megfelelő politikai és szakmai érdemeket - írta a BBC.

A miniszterhelyettes tévéhez küldött levelében azt állítja, a műsorban hallott kommentárok elhajlást jelentenek a Vietnam kulturális fejlesztéséről vallott kommunista elvektől, amelyek lényege a haladó és hazafias gondolatok támogatása.

A vietnami állami tévé, a VTV szerint azonban a bírálói által megengedhetetlenül nyersnek és kegyetlennek tartott költő viselkedésének oka nem a hozzáértés hiányából fakadt, hanem az eredeti brit változat, a Pop Idol másolásának szándékából. Az érvelés szerint a vietnami művész a nyugati verziókban szereplő Simon Cowellhez hasonlóan bánt a szereplőkkel, akikkel az angliai popmenedzser is hírhedten türelmetlen.

Forrás: saomai.vietnamnet.vn
A sokat bírált zsűritag

Az új műsor stílusán kívül az ítélkezés módja is újdonságnak számít Vietnamban, ahol ugyan voltak már zenés tehetségkutató műsorok, de azokban a közönség nem szólhatott bele az eredménybe. A Sao Mai-ban azonban, akárcsak külföldön, a nézők dönthetnek a továbbjutókról, a zsűri csak véleményt mond.

A kapitalista világ szórakoztatóiparának hatását erősítette a műsorban, hogy a vietnami tévések a lebonyolításhoz szerződtették a thaiföldi GMM Grammy nevű cég szakértőit, akik a versenyzők fellépő ruháinak, sminkjének kiválasztásáért és az amatőr énekesek előzetes felkészítéséért voltak felelősek. Nguyen Hai vietnami producer szerint a csillogó díszletek már előre jelzik, hogyan folytatódhat a nyertes pályafutása, akiből valódi sztárt akarnak faragni, olyat, amilyen a kommunista országban még nem volt.