Konta Barbara váltja Jakupcseket délután

Vágólapra másolva!
Új talkshow-t indít ősszel a TV2 Jakupcsek Gabriella korábbi beszélgetős műsorának sávjában, a kereskedelmi csatorna következő délutáni produkcióját Konta Barbara vezeti.
Vágólapra másolva!

"Tini talkshow-t" ígér a TV2 szeptembertől a Jakupcsek Show helyén; az új műsort a Barátok közt egykori szereplője, és a Lazac reggeli programból is ismert Konta Barbara vezeti.

A néhány hét múlva debütáló Barbara Show a TV2 tájékoztatása szerint elsősorban olyan témákról szól majd, amelyek főként a tizenéveseket foglalkoztatják. A műsor fiatal vendégei többek között első szexuális élményeikről, a drogozásról, és a hűségről beszélgetnek stúdióközönség jelenlétében, amely beleszólhat a vitába.

Konta Barbarának szerepe szerint szintén egyértelműen állást kell foglalnia, valamint elmondja majd az aktuális témával kapcsolatos saját tapasztalatait is.

A Barbara Show azután váltja a Jakupcsek Show-t a délutáni műsorsávban, hogy ebben az időszakban a TV2 rendre elvesztette a nézettségi versenyt az RTL Klub Balázs-, illetve Mónika Show-jával szemben.