Mr. Szex új szappanoperája életeket ment

Vágólapra másolva!
Szexuális forradalmat akar elindítani Kambodzsában új tévésorozatával az egyik ismert brit producer, aki azt várja, hogy szórakoztató műsora segít megállítani az AIDS további terjedését az ázsiai országban.
Vágólapra másolva!

A BBC-s szappanopera-gyártás úttörője, Matthew Robinson élete egyik legnagyobb kihívásának tartja, hogy meggyőzze a kambodzsai lakosságot, szeretkezéskor gyakrabban használjanak óvszert, ehhez pedig az alkotó szerint az is szükséges, hogy megváltozzon a khmerek országában a kondomot jelölő "higiéniai zacskó" megnevezés. A producer szerint ugyanis a meglehetősen erotikamentes megfogalmazás hozzájárulhat a helyiek óvszertől való ódzkodásához, ami pedig az AIDS terjedésének egyik komoly oka a Délkkelet-Ázsián belül legfertőzöttebb államban.

Robinson, aki az EastEnders című brit sorozat volt producere, egy új szappanoperát talált ki, hogy abban az óvszer új elnevezését tanítsák meg a helyi tévénézőknek - írta a Guardian. A brit szakember azt szeretné, ha a kambodzsaiak körében a Mr. Help megnevezés terjedne el, ami kiejtve khmerül úgy hangzik, mint a nemiséget jelölő szó, vagyis Mr. Szex-nek lehet érteni. A BBC által is támogatott Taste of Life (Az élet íze) című új kórházsorozat, amiben a vonzóbbnak tartott nevet reklámozzák, emellett több más egészségügyi ismeretre is meg akarja tanítani a szegényeket, így arra, hogy rendszeres tisztálkodással, kézmosással meg lehet állítani a minden harmadik gyermek halálát okozó hasmenéses járványt.

A szórakoztatva nevelő műsor elkészítésére fiatal és lelkes csapat állt össze, akik azonban még nem dolgoztak hasonló produkcióban, és tévés ismereteket is csak rövid tanfolyam keretében kaphattak, mert a Pol Pot-diktatúra idején szinte az összes médiában dolgozó embert megölték, ami máig érezteti hatását. A sorozat igazgatója egy kezdő joghallgató, aki egyáltalán nem rendelkezik tévés tapasztalattal, a menedzser pedig valójában egy étterem vezetője. Ezek után nem meglepő, hogy a sorozat forgatókönyvét is két olyan fiatalember írja, akik életükben még sosem foglalkoztak ilyesmivel.

Robinson azonban elégedett csapatával: "Ezeknek az embereknek pár hónapja még kamera sem volt a kezükben. Nem tudták megkülönböztetni, hol az eleje és hol a vége, de mostanra a mi csapatunk is profi filmes stábbá vált, amit egész Európa megirigyelhetne."

A producer szerint a kambodzsai lakosság örülni fog a sorozatnak, hiszen róluk fog szólni; Robinson állítja, felüdülés lesz nekik, mert szórakoztatás címén eddig szinte csak karaoke-videókat és kínai drámákat láthattak a képernyőn. az alkotók, emellett azt is remélik, hogy a tévés széria segíteni fog a helyi szexuális forradalom elindításában: "Sok nő azért fertőződik meg, mert nem használnak óvszert. Már 100 embernek levetítettük a filmet, és tetszett nekik. Úgy vélik, hitelesen bemutatja a kambodzsai népet" - mondta Giselle Portenier, Robinson európai munkatársa.

A filmet már el kezdték forgatni, a költségvetés (az EastEnders-hez képest) meglehetősen alacsony, helyi mércével azonban a kambodzsai kormány jelentős támogatást nyújt a produkcióhoz, aminek nagy jelentőséget tulajdonít. Az új nőügyi miniszter, Ing Kantha Phavy különösen fontosnak tartja az új tévésorozatot. "Lesznek, akik számára sokkolóan hat, de létezik egy kihívás, a kihívásoknak pedig néha csak úgy lehet megfelelni, ha radikális módon próbálunk változtatni a társadalmi szokásokon. Ez az, amivel életeket menthetünk" - érvelt az új szappanopera mellett a kambodzsai kormánytag.