Kukkolásra csábítják az olasz szavazókat

Vágólapra másolva!
A televíziós leskelődés eszközeivel akarja visszacsalogatni a nézőket az olasz közszolgálati televízió legismertebb politikai vitaműsora.
Vágólapra másolva!

A RAI egyes csatornáján hosszú évek óta sugárzott Porta a porta (Egymás mellett) című műsorban október második felétől gyökeres változások várhatók. Az elképzelések szerint egy-egy politikus igyekszik majd a tévékamerák előtt kipróbálni a hétköznapi emberek életét: bevásárol, elmegy a gyerekért az iskolába, majd a nap végén felel a választók kérdéséire.

"A cél az, hogy jobban megismerjük, valójában milyen gondok foglalkoztatják Itáliát, mi az, amit az olaszok a választott politikusoktól várnak" - mondta Bruno Vespa, a műsor vezetője.

A rendhagyó közéleti műsor rendezői annyi engedményt tesznek a programban szereplő kormánypárti, illetve ellenzéki politikusoknak, hogy az őket kifaggató polgárok - akik a nap folyamán végigkísérhetik választott képviselőiket - velük azonos politikai táborból kerülnek ki egy közvélemény-kutató intézet válogatása alapján.

Bruno Vespa vitaműsora mostanáig a műfaj talán legsikeresebb vállalkozása volt az olasz televíziózásban. A legutóbbi felmérések szerint rendre hárommillió ember nézte az egyes adásokat, de már jelentkeztek az első figyelmeztető jelek: az eddig alkalmazott formula, miszerint a nagypolitika kérdéseit vitatták meg vezető politikusok, kezd a nézők számára unalmassá válni.

"A vezető politikusok önmagukban, már nem érdekesek. Olyan adást kell készítenünk, amely valóban érdekli a közönséget" - hangsúlyozta a népszerű televíziós újságíró.