Ha kell, négykézláb - TV2004

Vágólapra másolva!
A valóságshow-forradalom korábbi lezajlása után a reality-elemeket felhasználó műsorok bővülő kínálata és a régi formátumok folytatása jellemezte a 2004-es évet. A legnagyobb visszatérő az RTL klubos Való Világ volt, amely iránt az egyre magasabbra kerülő ingerküszöb ellenére is sikerült fenntartani az érdeklődést, de a klasszikus valóságshow-ja, a Big Brother 2 előző évi bukása után más műfajjal próbálkozó TV2 Megasztárja szintén az év nyertese. Rajtuk kívül a tévék több tucat új műsorral csábítottak, amelyek sikerekkel és bukásokkal tarkított történetétől eltérően az évek óta bejáratott sorozatok, így a Barátok közt és Vágó Milliomos-játéka nagyobb döccenők nélkül zárta az óévet. Az ellenük indított produkciók ugyan kivételes esetben kerültek a csúcsra, de az ostrom nem marad abba, jön a TV2 új szappanoperája. A kereskedelmi csatornák küzdelmébe az MTV továbbra is nagyon ritkán tud beleszólni, a közszolgálati adó munkáját még mindig megnehezítik a politikai viták és a finanszírozási gondok. A kisebb csatornák közül a VIASAT3 és a COOL keltette a legnagyobb figyelmet, amihez - a nagyokhoz hasonlóan - nemcsak műsoraik, hanem botrányaik is hozzájárultak. A magyarországi tévézés nagy újításokat nélkülöző tartalmi változásai mellett ősszel csendben elindult a digitális műsorszórás, amely itthon egyelőre csak technikai érdekesség, de középtávon átalakíthatja a piacot. Bár a több és jobb képminőségű tévéadás vételét lehetővé tévő technológia jelentősége általánosan elfogadott, a két nagy kereskedelmi csatorna nem siettette az újítás elterjesztését.
Vágólapra másolva!

Csak egy pillanatig tűnt úgy, hogy a magyar tévénézők megelégelték a valóságshow-kat, miután a Való Világ 3 első, 2003 szilveszterére időzített premierjét simán verte a TV2-n sugárzott Sas József-kabaré.

A kezdeti lemaradás után azonban az újabb valóságshow-széria január végére eluralta a legsikeresebb tévéműsorok listáját, és ez így maradt nyárig, a sorozat befejezéséig. A féléves szünet után újrakezdett RTL klubos villaműsor csak elvétve szorult riválisai mögé, ilyen alkalom volt, amikor a TV2 a reality exproducerét és egyik volt szereplőjét egyszerre vetette be a műsor ellen. Május végén a naponta sugárzott valóságshow-nak a Nagy Ő 2 befejező részével kellett versenyeznie, amelynek címszereplője a korábbi VV-versenyző Molnár Anikó volt, meghívott vendége pedig Árpa Attila. A másik érzékeny veszteséget még április elején a Megasztár okozta az RTL Klubnak, szintén egy befejező résszel, amelyben a nézők a dalos tehetségkutató döntősei, Tóth Veronika és Oláh Ibolya versengését láthatták. Ez azonban kevés volt ahhoz, hogy a TV2 visszavesse a naponta sugárzott VV3 népszerűségét, így az hasonlóan alakult, mint a valóságshow előző, szintén negyvenszázalékos közönségarányt elérő szériáié. Emellett a formátum kifizetődését mutatja az is, hogy már tavasszal eldöntötték, elkészítik a Való Világ negyedik folytatását, amely 2005-ben esedékes.

A Miló nevű deszki tinédzser győzelmével véget ért reality mellett, akárcsak egy évvel korábban, a Balázs-Mónika-Fókusz-Legyen ön is milliomos-Barátok közt műsorlánc biztosította az RTL Klub piacvezető helyét a tévék között. A kétmillió ember napi programjához tartozó szappanopera, a Vágó István-féle vetélkedő, valamint társaik sikere több éve töretlen, és ez mindig fontos a csatorna számára, amelynek 2004-ben is akadtak kevésbé lelkesen fogadott műsorai, főleg hétvégén. Bár tavasszal a VV3 elvitte a szombati főműsoridőt, a Barátok közt-producer Kalamár Tamás heti sorozata, a vasárnapi Szeress most megismételte 2003-as eredményét - közepes nézettség mellett idén sem tudta befogni a TV2-s Napló-t.

Forrás: [origo]
Bajor csendben abbahagyta

A BK stábjának hétvégi műsora mellett problémát okozott az RTL Klubnak a még márciusban indult, a brit Wife Swap-re (Feleségcserélő) feltűnően hasonlító, de licenc nélkül gyártott Anyacsavar című sorozat is. A produkció nem annyira gyenge nézettsége, mint inkább a műsort ért kritikák miatt került a hírekbe. Az eredeti változatot gyártó angliai cég lopással vádolta a magyar csatornát, a Fidesz kulturális tagozata pedig a családi értékek elleni támadásnak minősítette, ráadásul az ORTT és Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman vizsgálatot indított, mert úgy találták, visszás lehet, hogy kiskorúakat szerepeltetnek a műsorban. A sorozat - amelynek lényege, hogy a produkcióba benevező, különböző anyagi és társadalmi helyzetben lévő famíliák néhány napra a családanyákat kicserélik egymás közt - végül a tavaszi szezon végéig tartott, és ősszel már nem került vissza a műsorstruktúrába.

Szintén rövid ideig tartott az RTL Klub másik tavaszi újdonsága, a Heti hetes-ben is szereplő Bajor Imre show-ja. A színész humorosnak szánt produkciója, a Gálvölgyi-show-val ellentétben csak négy adást ért meg, és ősszel nem indult újra.

Forrás: RTL Klub
Majka és Dopeman a cirkuszban ütötték egymást

Nem maradt abba azonban az Arany Ászok Liga mérkőzéseinek RTL klubos közvetítése. A Magyar Labdarúgó Ligával kötött szerződés évente több mint egymilliárd forintot juttat a sportágnak, és a megállapodás szerint ha mindkét fél elégedett az együttműködéssel, az 2008-ig folytatódik - emellett a válogatott meccsek közvetítési jogai is RTL Klubnál vannak. A focin kívül profi bokszot és Forma 1-et is láthatott a csatorna sportra vágyó közönsége, amely leginkább a januári Erdei-González ökölvívó-meccsre volt kíváncsi. A rendkívül magas, hárommilliós nézettségű eseménynél kevesebben választották a sportműsor helyett mutatványos számnak tekinthető márciusi Sztárbox-ot, de a szórakoztatóipar több ismert szereplőjének Nagycirkuszba szervezett összecsapása így is nagy siker lett. A TV2 ugyancsak több bokszmeccset sugárzott az év folyamán, ám népszerűségüket tekintve ezek lemaradtak a legkedveltebb RTL klubos viadaloktól. Igaz, december 18-án, az év utolsó tévés bokszgálái közül a TV2 Ring-et többen választották, mint az RTL Box Klub-ot, azonban mindkét műsor nézettsége kétmillió alatt maradt.

A bokszközvetítések mellett az RTL Klub alkalmi műsorai közé tartoznak a Vágó István és Marsi Anikó vezette féléves országtesztelők, melyek közül tavasszal A Nagy Tudáspróbá-t adták magas nézettség mellett. A RTL klubos produkciók ellen a TV2 több költséges show-t indított, közülük a Megasztár aratta a legnagyobb sikereket, de az év első felében így is csak ritkán tudott győzni, és a Nagy Ő 2 sem tudott fordítani a két adó versenyének állásán.

Forrás: [origo]
Dr. Csernus sem folytatja

A TV2 azonban tovább próbálkozott, márciusban új vetélkedőt indított Áll az alku címmel, amely szintén felemás eredményt ért el. Ezzel szemben egyértelmű volt a 2003-ban kezdett bírósági show, a Katalin bírónő teljesítménye, a szórakoztató jogi sorozat rendre lemaradt a délutáni RTL klubos beszélgetős műsor, a Mónika mögött, ezért márciusban megszüntették. Hasonló kimenetelű küzdelem zajlott a Jakupcsek-show és a Balázs-show között, aminek az lett az eredménye, hogy a TV2 műsora a nyári szünet után nem indult újra.

Januári kezdése után három hónappal el kellett búcsúzni a közönségnek Hajós András VIASAT3-on adott új késő esti show-jától is, amely a kisebb adók programjai közül a legismertebbek közé tartozott, akárcsak dr. Csernus Imre pszichiáter tévés rendelése. Az alacsony nézettségre hivatkozva azonban a csatorna mindkét sorozatot megszüntette, miközben a műsorvezetők vitatták a VIASAT3 érveit és eljárását.