Vágólapra másolva!
A katolikus egyház Magyar Televízióval szembeni újabb panaszának adott helyt az Országos Rádió és Televízió Testület Panaszbizottsága. A grémium szerint a műsorszolgáltató törvényt sértett azzal, hogy vallási műsorában nem adott helyt a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia  népszavazással kapcsolatos felhívásának. Az MTV fellebbezett a Panaszbizottság határozata ellen.
Vágólapra másolva!

Ismét a katolikus egyháznak adott igazat az ORTT Panaszbizottsága, miután újabb ügyben vizsgálta az MTV vallási műsorainak szerkesztési gyakorlatát.

A médiahatóság először azt rótta fel a köztévének, hogy a 2004. november 21-én sugárzott, Katolikus krónika című műsorában megsértette a tényszerű, időszerű, tárgyilagos és kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, mert az ismétlésként sugárzott adás nem tartalmazta az iskolafenntartó egyházak nyílt levelét. A Panaszbizottság január 4-i tájékoztatása szerint az MTV másodszor azzal vétett a médiatörvény ellen, hogy nem közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia népszavazással kapcsolatos felhívását.

A Panaszbizottságot emiatt Veres András püspök, a konferencia titkára kereste meg, és kifogásolta, hogy az MTV Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége 2004. november 23-án sugárzott Katolikus krónika című műsorában nem hangozhatott el a 2004. december 5-i népszavazási felhívás - idézte fel az előzményeket Szerdahelyi Csongor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia sajtóirodájának vezetője.

A Panaszbizotság többségi döntéssel adott helyt a panasznak, kötelezve a műsorszolgáltatót, hogy az állásfoglalás kézhezvételét követő műsorában értékelő magyarázat nélkül ismertesse az állásfoglalásról szóló közleményt.

Az MTV műsorszerkesztése ellen a népszavazás előtt a református egyház is tiltakozott. Bölcskei Gusztáv református püspök 2004 novemberében elmondta, az intézmény nem engedte, hogy vallási műsorában adásba kerüljön az egyház álláspontja a határon túli magyarok kettős állampolgárságáról, a zsinat üléséről szóló tudósításból kivágták az ezzel kapcsolatos részt.

A Magyar Televízió elnöke, Rudi Zoltán a tiltakozásokra válaszul kijelentette, hogy nincsen cenzúrázás az általa vezetett intézményben. Rudi szerint a szerkesztő észlelte, hogy "nem egy vallási műsorba illő tartalmat igyekeznek megjeleníteni".

Az ORTT Panaszbizottsága korábban amiatt is helyt adott a katolikus püspöki konferencia kifogásának a Magyar Televízióval szemben, hogy a Katolikus krónika november 21-én sugárzott ismétlése nem tartalmazta az iskolafenntartó egyházak nyílt levelét.

Világos Beatrix, a grémium eljáró tanácsának elnöke az [origo]-nak elmondta, nem azt vizsgálták, közzé tehető-e egy ilyen nyílt levél, hanem azt, hogy jogosan hagyta-e el annak ismertetését az MTV a Katolikus krónika ismétlésében. "Teljes egészében kellett volna megismételni a műsort, vagy ha már belenyúltak, legalább utalni kellett volna rá, hogy mit és miért hagynak el az újravetített részből. Az MTV azt a látszatott keltette, hogy nincs különbség a műsor két adásának tartalmában, ami megtévesztő, és sérti a médiatörvényt" - mondta Világos Beatrix, aki szerint elvi kérdés, hogy mit tekintünk ismétlésnek.

A Panaszbizottság ebben az esetben is államigazgatási határozatban kötelezte az MTV-t az állásfoglalás közzétételére. A vitáról a köztévé szóvivője, Holub Katalin csak annyit közölt, egyelőre nem tesznek eleget a felszólításnak, és az iskolafinanszírozásról szóló nyílt levél, valamint a népszavazzással kapcsolatos felhívás kiszerkesztése miatt hozott döntések ellen is fellebbeznek.

Az üggyel következő fokon az ORTT Testülete foglalkozhat, amelynek esetleges elmarasztaló határozata után az MTV - további fellebbezési lehetőségként - a Fővárosi Bírósághoz fordulhat.

MTI/[origo]