Megasztár: korunk ősei

2005.03.07. 10:34

A Megasztárhoz hasonló tehetségkutatók hozták a felszínre az elmúlt évtizedekben Koncz Zsuzsát, Katona Klárit, Cserháti Zsuzsát, a Neotont vagy éppen a KFT együttest - nem feledvén a Hungária-féle Limbó-hintót. Három dekoratív, ifjú énekesnő után ezúttal Bella Levente esett ki a sorozatból,  ettől függetlenül persze ő is nyert a műsorral.

Tóth Gabiékat azért is szereti a nép, mert ők legalább biztosan tehetségesek valamiben, saját hangjukon énekelnek a koncerteken és lemezeken - és nemigen fognak playbackkel fellépni, mint néhány együttes és szólista az elmúlt tíz-tizenöt évben. Újabb hullám jön: persze itt is tudatosan építik a karriereket, foglalkoznak az imázzsal - de legalább hiteles a figura.

Bakács Tibor szerint a Megasztár összehozta az országot: "Azért volt nagy élmény a régi tévé, mert összehozta a családokat, közösen élték át. A Megasztár korízléstől függetlenül mindenkit érdekeltté tudott tenni, és közös élménnyé vált" - vallotta. Olyan értelmiségiekkel is lehet beszélgetni a legutóbbi fordulóról, akik azzal hencegnek, hogy nem láttak soha egy részt sem a Barátok közt-ből, vagy nem tudják, mi az a Fókusz. Aki nézi, rögvest véleményt alkot, hamar megtalálja a kedvencet és a számára ellenszenves figurákat: erről beszélgetnek a fodrásznál a kismamák, a benzinkútnál a szélvédőmosó fiúk, de a sebészprofesszornak és a kukásnak is van véleménye róla.

Egy ilyen tehetségkutató egyértelműen a régi Ki Mit Tud?-ok, táncdalfesztiválok egyenes folytatása, nem új kitaláció, csak a formátum licenc. A hatvanas évek végén már azért rendeztek hasonló műsorokat Magyarországon, hogy pótolják az addigra "kiöregedett" táncdalénekeseket: így bukkantak fel a hetvenes évek elején (1971 Salgótarjáni amatőr fesztivál, 1972-es Táncdalfesztivál) olyan előadók, akik később tengernyi kislemezt és rengeteg albumot készítettek: Vincze Viktória, Bódi Magdi, Fábián Éva (Kócbabák, Neoton) vagy éppen Karda Beáta, Katona Klári, Cserháti Zsuzsa. Közülük többeknek sikerült, többen meg eltűntek idővel, de tévés jelenlét, újságcikkek kellettek ahhoz, hogy ne csak a Balaton étterem kéttucatnyi, szimpla fekete és egy feles kevert (vagy Hubertus) mellett mélázó vendége hallgassa őket.

Koncz Zsuzsa is Ki Mit Tud?-on tűnt fel, 1962-ben, majd előadói díjakat zsebelt be táncdalfesztiválokon. Eladott több mint kétmillió albumot, kiadott vagy ötven kislemezt páratlanul gazdag pályája során. Kovács Kati is így "született", három évvel később: ő bő száz kislemezt jelentetett meg eztán, albumait pedig több mint egymillió példányban adták el. 1968-ban a Neoton szintén Ki Mit Tud?-on tűnt fel az ország nyilvánossága előtt, de Zalatnay Saroltának is fesztiválok jelentették a kezdetet.

Delhusa Gjon is a hatvanas évek végén tűnt fel, mint tini szólista, majd az 1971-es Táncdalfesztiválon bizonyított, a Hegyek lánya című dalával. Tíz évvel később, az 1981-es Pop- és Táncdalfesztivál volt Soltész Rezső ugródeszkája, a Szóljon hangosan az ének-kel három perc alatt elröppent oda, ahová mások két évtizednyi gürcöléssel. Nagylemezei sorra jelentek meg eztán, fellépések százaira invitálták - és még a Sziget Fesztivál Táncdalfesztivál sátrában is fellépett pár évvel ezelőtt, kirobbanó sikerrel: a tákolmányt majdnem szétszedte a több száz félrészeg punk, beszívott alternatív vagy szülei emlékére nosztalgiázó középiskolás tinédzser.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK