Magyar popénekes léphet ki Európa színpadára

Vágólapra másolva!
1974-ben egy akkor még nem túl ismert svéd együttes indult az Eurovíziós dalfesztiválon, egy Waterloo című dallal: hogy meddig jutott az ABBA, azt itt nem részleteznénk túlzottan, elég annyi, hogy egymilliárd dollárért sem állnak össze újra. Most, hét év után újra indul magyar együttes vagy előadó a sorozatban, és hogy milyen formáció vagy melyik énekes képviseli az országot, az vasárnap este dől el. Befuthat népszerű formáció, de nyerhet szinte teljesen ismeretlen művész is.
Vágólapra másolva!

Március 13-án tizenketten mérkőznek meg élő adásban, az ország nyilvánossága előtt. A kijevi középdöntő május derekán lesz, majd május 21-én rendezik a döntőt, szintén az ukrán fővárosban. Tavaly egy ukrán előadó nyerte a versengést, melynek Isztambul adott otthont - ezért az első hallásra furcsa helyszín.

Az MTV nyolcas stúdiójában már nagy a nyüzsgés, ott toporog mind a tizenkét versenyző előadó és együttes, javában zajlik az eligazítás. Ott várakozik Mester Tamás, a Crystal, Baby Gabi, a NOX, Lala, Judy, Karányi Dani és még egy páran, de jócskán akad egyelőre csak szűk körben ismert előadó. Bejutott a magyar döntőbe például az Acapulco, a Sushi Train, a Melody Island vagy egy igen fiatal, Lola nevű énekesnő - de mint megtudjuk, ez már egy előzetes szelekció eredménye.

Jeszenszky Zsolt a MAHASZ képviseletében van jelen, zsűritag lesz vasárnap. A svédasztalnál ácsorogva elárulja az [origo]-nak, hogy ő végighallgatta a harminchét pályázó produkcióját, így a döntős tucatnyi dalt is ismeri. "A már kiesettek közt talán a Fiestáé volt a legismertebb név. Amúgy nem csak a dal számít, sokkal fontosabb a színpadi megjelenés, az összkép. Nekem van négy erős jelöltem, hiszen már hallottam a dalokat" - tette hozzá.

Lajtai Kati a Crystal énekesnőjeként lett ismert, ő még nem hallotta a rivális dalokat, de nagyon kíváncsi rájuk. Az utolsó pillanatban fog majd eldőlni, hogy az Összetört a szívem című nótát magyarul vagy angolul adja elő - de nagyobb izgalom azért nem tükröződik rajta.

"Nálunk a fiúk évek óta rajongói ennek a versenynek, követték a tévében, megvannak nekik az eurovíziós lemezek is. Úgy vagyunk vele, hogy ez is egy esély, próbáljuk meg. Szerintem a zsűri döntésénél nem számít majd, hogy ismert vagy jobbára ismeretlen előadó van-e a színpadon, csak a dalt értékelik majd. Itt nem együttesek, hanem dalok versenyeznek" - mesélte nekünk, és van némi igaza, hiszen Kijevben sem számít majd, hogy a próbálkozó hány lemezt adott el a magyar piacon. Kati szerint ők szerencsésen választottak: a szerzemény az új albumukon szerepel, és egy lírai, szerelmes duett. Kérdésünkre, hogy egy lassú, érzelgős dalnak mennyi esélye van egy pörgős, vidám, közönséget megtapsoltató számmal szemben, a Crystal csinos énekesnője kitérő választ adott.

Eurovíziós dalfesztivál 1956 óta van, magyar színekben indult már Szulák Andrea, Friderika, a VIP együttes vagy a Kimnowak is. A VIP 11. lett, Friderika még ennél is jobban szerepelt, alig szorult le a dobogóról, 4. helyen végzett. Hogy hányadik helyre futott be Charlie, azt inkább ne firtassuk: mindenesetre hét év hosszú idő, most újra van magyar induló, ennek lehet örülni. 42 ország próbálkozik, a nagyobbak (angol, spanyol, német előadók) automatikusan bejutnak a döntőbe, a kisebbeknek meg van egy középdöntő: ebből tíz megy majd tovább. Hogy ki vagy kik képviselik Magyarországot, az vasárnap este derül ki.

Kalmár Csaba