Javul a Jóban Rosszban összevert szereplőjének állapota

2005.04.04. 14:38

Brutális támadás áldozata lett szombat hajnalban Előd Álmos, a Jóban Rosszban című tévésorozat szereplője. A színészt a Süss Fel Nap nevű budapesti szórakozóhely előtt verték össze a kidobók, és súlyos sérüléseket szenvedett. A Tv2 szappanoperája a körülményekhez alkalmazkodva folytatódik majd, míg a szórakozóhely tulajdonosa együttműködik a rendőrséggel az ügyben.

A Tv2 Jóban Rosszban című szappanoperájának szereplője, Előd Álmos szombat hajnalban egy kolléganőjével együtt keveredett egy utcai verekedésbe. Elmondásuk szerint azt látták, hogy a szórakozóhely előtt a kidobók a földön rugdosnak egy fiút, mire a színész társaságában levő kolléganő (aki fodrászként dolgozik a televíziónál) megpróbálta leállítani őket. A kidobók feltehetően azt hitték, hogy a megvert fiú társaságához tartoznak, és a lány ellen fordultak, mire Előd Álmos is közbeavatkozott, akit követően hárman teperték a földre, és ott a fejét, illetve a tarkóját rugdosták.

A bántalmazás következtében a színész agyrázkódást, valamint arc- és orrcsonttörést szenvedett, míg a lány kisebb agyrázkódáson kívül komoly sokkot is kapott.

H. Bíró László, a Jóban Rosszban sajtófőnöke elmondása szerint Előd Álmos látása már javul, és remélhetőleg nem szenvedett maradandó károsodásokat. Természetesen a történtek befolyásolják a Jóban Rosszban forgatását is. Véletlen egybeesés, hogy az Előd Álmos által alakított szereplőt, Nemes Dávidot a sorozatban is egy hasonló eset szenvedő alanyának szánták a forgatókönyvírók.

Mivel azonban a színész még legalább egy hétig munkaképtelen, az arca pedig mintegy négy hétig viseli még magán a bántalmazás jeleit, a forgatókönyvet kicsit át kellett írni. A Jóban Rosszban forgatókönyvírói már szombat délután nekiláttak a jelenetek megváltoztatásának, és így kénytelenek voltak kicsit előrébb hozni a Nemes Dávid elleni támadást, néhány jelenetet pedig kihagyni. A sajtófőnök azt is elmondta, hogy a Süss Fel Nap tulajdonosa meglátogatta Álmost a kórházban, és a rendőrséggel is együttműködött az ügyben.

Forrás: Tv2

Mindezt az V. kerületi rendőrkapitány, dr. Mészáros Péter is megerősítette:

"A szórakozóhely tulajdonosa valóban együttműködött a nyomozásban, amely azonban még nem zárult le. Remélhetőleg hamarosan előállítjuk a gyanúsítottakat, akik ellen súlyos testi sértés a vád, mely bűncselekmény akár 3 év szabadságvesztéssel is sújtható."

A Süss Fel Nap tulajdonosa, Szalontay Győző szerint a szórakozóhely vezetése megfelelően járt ez az ügyben:

"A történtektől elhatárolódunk, a portaszolgálatot ellátó cég szerződését természetesen felbontottuk, és közöltük a rendőrséggel a péntek este szolgálatot teljesítő biztonságiak nevét is. Álmosnál voltunk bent a kórházban, a rendőrséggel együttműködünk, többet az ügyben, azt hiszem, nem tehetünk" - mondta kérdésünkre a Süss Fel Nap hallhatóan megviselt tulajdonosa.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK