Az értelmiség a múltba néz

Vágólapra másolva!
Az RTL Klub két heti, közéleti, politikai magazint sugároz: a már jó ideje képernyőn lévő XXI. századot és a nemrég indult Házon Kívül című műsort. Megvizsgáltuk, hányan nézik ezeket, és a társadalom mely rétegeit érdeklik a műsorok témái.
Vágólapra másolva!

A közelmúltban indult, első alkalommal március 3-án vetített Házon kívül című műsor mind az összlakosságot, mind a 18-49 éves korcsoportot tekintve általában 33 százalék körüli közönségarányt ér el, ám a csatorna sikerként jegyzi, hogy a fiatal értelmiségiek, a 18 és 39 év közötti, magas iskolázottságú nézők közt ez az arány már 46,4 százalék.

Már a Házon kívül is későn kezdődik, általában háromnegyed tizenegy után, ám a XXI. század még későbbi időpontban látható, nem ritkán tizenegy után startol, így az éppen tévézők 28 százaléka választja - legalábbis az első három hónap adatai alapján. Majdnem ugyanez az arány a 18-49 éves korcsoport estében is. A fiatal értelmiségiek kategóriájában már jobban áll a legutóbb a Sztálin-szobor történetével és a kor jellemző fordulataival, hangulatával foglalkozó műsor, itt 38,6 százalékos közönségarányt ért el.

Forrás: MTI
Van, aki még szereti Sztálint

A Házon kívül első négy adása átlagosan 687 ezer embert érdekelt, miközben a XXI. század idei műsorai 507 ezer nézőt kötöttek le.

A Házon kívül című műsor - Alföldi Zoltán vezetésével - eddig szokatlan módon, lehetőséget ad a személyes számonkérésre: a riporterek egyik feladata az "emberrablás", vagyis az, hogy valakit véletlenszerűen kiválasszanak, legyen az az utcán vagy a boltban, és elvigyék oda, ahol róla hoznak döntéseket. Egy kerekes székben ülő fiatalembert például arra kértek meg, hogy készítsen interjút Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszterrel.