A japánok tévéznek a legtöbbet

Vágólapra másolva!
Bár egyre több szórakoztatási eszköz jelenik meg az otthonokban, a televízió magabiztosan tartja magát az első helyen: a legtöbb országban nőtt a tévézéssel töltött idő.
Vágólapra másolva!

Egy újabb tanulmány szerint a japánok töltik a legtöbb időt a tévé előtt, átlagosan öt órát naponta -írja a Hollywood Reporter. Második helyen az Egyesült Államok áll: egy átlagos amerikai tavaly négy óra 28 percet tévézett, az pedig három perccel több, mint 2003-ban. Az amerikai adat így is közel másfél órával, pontosabban 86 perccel magasabb, mint a világ átlaga.

Japán és az Egyesült Államok után Argentína következik, Maradona népe napi 4 óra 25 percet nézi a képernyőt. A dobogóról lecsúsztak a görögök, holott ők is szeretnek tévézni: átlagosan 4 óra 4 percet figyelik a műsorokat. Érdekes adat, hogy Kína és Svédország a lista vége felé található.

Egész Európában az olasz gyerekek töltik a leghosszabb időt a tévékészülékek előtt. Az angol gyerekek három óra és harminc percet, a németek három óra és húsz percet televízióznak naponta, amitől - egy másik vizsgálat, az AGB Hungary felmérése szerint - alig maradnak el magyar társaik, akik három óra nyolc perccel szintén az élbolyban vannak.