Letámadták a Jóban, Rosszban rosszfiúját

2005.04.26. 8:46

Damu Roland, a Jóban, Rosszban színészének életét némiképp megváltoztatta a sorozat: sokkal többen ismerik fel az utcán, mint korábban, holott harminc főszerepet játszott már el színházi előadásokban.

A Jóban, Rosszban szereplőit ötfordulós válogatás után választották ki a megfelelő szerepre - emlékezett Damu Roland, aki a sorozat ügyeletes rosszfiúja: ő alakítja Várnagy Elődöt, a helyi vállalkozót. "Először kaptam egy telefont a casting osztálytól, hogy küldjek egy fotót és szakmai önéletrajzot, majd ezután egymást követték a castingok. Első fordulón egy beszélgetés volt, a másodikon helyzetgyakorlatok, majd párban lányokkal kellett jeleneteket eljátszani, és az utolsó fordulón már a filmbeli feleségemmel, Friedel Fruzsinával próbáltak ki minket a végleges szerepre" - mesélte.

A sorozat állandó szereplői mind színészek, láthattuk őket színpadon, halhattuk a szinkronhangjukat. Előd játszott Szolnokon, Debrecenben, Független színpadon, és rengeteget szinkronizált, most a sorozat foglalja le ideje nagy részét, és ha egyeztetni tud, akkor a Komámasszony, hol a stukker? című előadásban is látható, amit országszerte nagy sikerrel játszanak. Szabadideje nem sok van a színésznek, de ha mégis tud egy kis időt szakítani, akkor azt a gyerekeivel, Andorral és Benjáminnal tölti.

"A tavalyi évadban hat bemutatóm, három komoly szerepem volt, és nagyon túlterhelt voltam. Egy kicsit pánikbeteg is lettem, de szerencsére elég gyorsan kijöttem belőle. Havonta 18 előadás és szinkronok... de most, amióta forgatok nyugisabb az életem" - vallotta. A színész hetven bemutató, harminc főszerep után is úgy gondolja, ő nem sztár, a sorozat egy jó lehetőség hogy a tévénézők is megismerjék, de azt mondja, hogy itthon nem lehet sztárságról beszélni.

A napi sorozatoknál előfordul, hogy az emberek nem tudnak elvonatkoztatni a szereptől, és automatikusan azonosítják a színészt azzal a karakterrel, amit éppen játszik, ez Rolanddal is megtörtént. "Az Oktogonnál vártam az egyik haveromat, éppen az ötvenedik szülinapjára készültünk. Ez egy elég forgalmas hely, mint tudjuk, ráadásul kellemes volt az idő is. Egyszer csak odarohan egy negyvenes nő, és elkezdett velem éktelenül kiabálni, lehordott mindennek, hogy én hogy képzelem, nem sül ki a szemem. És ha még egyszer a Violácskához hozzányúlsz, te lator, akkor eltöröm a kezed, rikoltozta. Természetesen azonnal körbevettek az emberek, megállt a forgalom, és mindenki minket nézett. Annyira meglepődtem, hogy csak ennyit tudtam mondani: Elnézést, én egy színész vagyok, aki eljátssza a ráosztott szerepet. Erre meg azt a választ kaptam: Na azért mondom! - és otthagyott. Általában félnek tőlem az emberek, előfordul, hogy nem mernek odajönni autogramot kérni tőlem" - mesélte Roland.

A szerep, amit Roland játszik, sok mindenben hasonlít a színész személyiségére: "Én egy csajozó, belevaló, bohém ember vagyok, aki mellesleg olyan, amilyennek egy fiatalembernek lennie kell. Rengeteg barátnőm volt Szolnokon, Pesten, Debrecenben, amikor 20 éves voltam, de úgy gondolom, ezzel nincs is semmi baj. Én alapvetően egy lázadó típusú ember vagyok, van, aki szeret és van, aki gyűlöl, nem szoktak közömbösek lenni az emberek" - tudtuk meg a színésztől.

Ferencz Gabriella

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK