Banánhéj - avagy túlélni Győzikét

Vágólapra másolva!
A roma showman hetek óta tartó sikerének legkevésbé talán a Banánhéj, avagy túlélni Bagi-Nacsát című műsor stábja örül, ugyanis hétfő esténként épp egymás riválisai Győzikével. Két éve megy a paródiasorozat, a napokban épp a 35. és a 36. adás felvételei zajlottak. Mi elmentünk megnézni, miképp zajlik egy forgatás, milyen a két humorista munka közben és hogy fest Gombos Edina arcfestés előtt. Jól.
Vágólapra másolva!

Felvétel előtt nagy a zsongás a stúdióban, rendezgetik a statisztákat, nézőket: nem mindegy, ki hová ül, ki bújik meg a háttérben. "Maga ide, előre, te kérlek, ülj oda hátra" - halljuk. A rendezési elv nem merül ki annyiban, hogy a szépek előre, a frontvonalba, a csúnyák hátra, eldugva: a kamera nem szereti túlzottan a sok fehéret, a sok fekete ruhát, a csíkos dressz sem nyerő, a kiskockás meg aztán pláne zavaró lehet a képernyőn. Nem lehet csupa modell a háttérben, mert akkor csúnyának hathat az előtte parádézó sztár - és nem mellesleg a néző is önértékelési válságba hullhat, többtucatnyi szép ember láttán. Csak fiatalokkal sem optimális megtölteni a nézőtér látható részét, mert akkor a korosodó néző azt hiheti, hogy ez valami dinamikus, trendi tinishow. Mindenre figyelnek, a mobilokat gondosan lenémásítják, senki nem szeretne kikapni vagy száműzött lenni.

A sminkszoba irányába tett expedíciónk sikeres, Gombos Edinát találjuk a pamacs és a szempillaspirál alatt. Hozott magával egy pöttöm ebet, egy yorkshire terriert, a stáb meg örült, hiszen nincs jobb, mint egy vígan hancúrozó parányi kutya. Esetleg egy csetlő-botló, gurgulázva kacagó, lekváros szájú kisded beelőzne, de az nincs kéznél. Az Aktív műsorvezetője elmondja, hogy kubai férje karácsony előtt szólt neki, hogy jó lenne egy közös gyerek, így a Chili nevet kapott kétéves jószág egyelőre babapótló szerepet tölt be.

"Nem hiszem, hogy félnem kéne Nacsától és Bagitól, nem rosszindulatú emberek. Nyilván lázasan nézték az Aktív-ot, megtalálták a stílusjegyeket, amiket parodizálnak majd. A ruha meg volt beszélve előre, ugyanis nekik tudniuk kell, miben jövök. A párbeszédek, a témák viszont nincsenek lefixálva, a dialógus spontán megy, nem kell megjátszanom magam" - meséli Edina, miközben rendületlenül dolgozik a fésű.

Fotó: Fábián Évi
Gombos Edina lazul

Koós György főszerkesztő-producer elmondja az [origo]-nak, hogy a műsort két stáb készíti. A kinti forgatásokhoz elég egy szűkebb csapat, tíz-tizenöt ember, ugyanakkor a stúdióban már ötvenen is dolgoznak. Az adásokat kettesével veszik fel, de ez nem megy gyorsan, hiszen általában három nap kell a szabadtéri, külső forgatásokhoz és még ugyanennyi a belső anyagok felvételéhez.

"Szerintem fontos a műsorunk, hiszen a Heti hetes mellett nem sok olyan produkció van, ami politikával is tud szórakoztatni. A műsort magunk rakjuk össze. Egy írói team dolgozik a háttérben, egy kreatív csapat, miközben Bagi és Nacsa a tehetségüket adják hozzá. Állandó szerzőcsapattal dolgozunk, öt-hat állandó írónk van, néha alkalmi szerzők is besegítenek. Verebes István is dolgozik a produkciónak" - meséli a producer. A többi poéníró sem kezdő, volt, aki az Irigy Hónaljmiriggyel kooperált, más a Gálvölgyi-show-ba írt szövegeket.

Fotó: Fábián Évi
Játszik a banda

A szerkesztők nem csak a TV2 arcait figurázzák ki, mert akkor saját mozgásterük szűkülne le - helyette a teljes palettáról válogatnak. Az MTV műsorait is parodizálják (Telesport, A Nagy Könyv), de nem félnek finoman kigúnyolni a rivális kereskedelmi csatorna sztárjait sem. Ha már RTL Klub: természetesen a Banánhéj stábja nem örül őszintén Győzike nagy nézettségének, ugyanis pont egy időben megy a két műsor, hétfő esténként - igaz, Nacsáék ritkábban jelentkeznek.

"Magam nagyon helyeslem a csatorna döntését, hogy nem teszi át műsorunkat egy könnyebben nyerhető estére, és tartja a két éve meglévő időpontot. Ez az állandóságot jelenti. Persze a konkurens csatorna műsora miatt kicsit esett a nézettségünk, de úgy vélem, hogy a Banánhéj sikere az, hogy a legerősebb programmal versenyeztetik" - elmélkedik a főszerkesztő. Neki akad pár ismerőse, aki megnézi a Romantic frontemberét, majd videóról Bagiékat is, és talán sokan vannak így ezzel.

Koós György úgy látja, hogy 90 százalékban valósul meg a nagy gonddal összeállított forgatókönyv, de mellette marad hely az improvizációnak, ugyanis számtalan ötlet érkezik felvétel közben is. Néha a technikusok, a világosítók is mondanak jót, ami aztán bekerül az adásba.

A vendégek eleinte bizalmatlanok voltak, de idővel mindenki elfogadta, sőt, már várják is a meghívót. Akadt olyan művészember, aki szinte megsértődött, mert csak nagy sokára hívták be. Nem mindenki jöhet persze, Gálvölgyinek például exkluzív szerződése van, nem mehet riválishoz, de a Heti hetes legtöbb tagja megfordult már náluk - legutóbb például Bajor Imre.