Hiány van vicces és romantikus kínaiból

Vágólapra másolva!
Sokan a tévésorozatokon, filmeken keresztül ismernek meg más kultúrákat, más embertípusokat, így nem mindegy, hogy milyen színben tüntetnek fel egyes rasszokat. Nem csak mosodás lehet a kínai, nem csak idétlen, állandóan fotózó japánok vannak, és nem minden indiai taxizik.
Vágólapra másolva!

Bár az Egyesült Államok lakosságának körülbelül öt százaléka vallja magát ázsiai eredetűnek, a tévésorozatokban, műsorokban alulreprezentáltak az ázsiai vonásokkal, ősökkel rendelkező színészek, ugyanis a rendszeresen feltűnő szereplőknek csak 2,7 százaléka ilyen - állítja egy hétfőn megjelent tanulmány.

Az analízis szerint a legmenőbb szitkomok, a legnézettebb komédiák alig tudnak felmutatni ázsiai típusú szereplőt, de akik feltűnnek drámai szerepben, azokat is csak felszínesen jelenítik meg, egy-két jellegzetes vonásra koncentrálva. Romantikus szerepben pedig szintén igen ritkán jelennek meg ázsiai eredetű színészek, írja az A-Z Central.

A tanulmányt a California University szociológusai készítették, miközben a legnézettebb tévécsatornák (ABC, CBS, NBC, Fox, UPN és WB) adását figyelték fő műsoridőben, hét héten keresztül. A kutatók kiemeltek néhány furcsaságot, így például a CBS-en vetített The king of Queens című sorozatban egyetlen ázsiai szereplő sem bukkan fel, legalábbis rendszeresen nem, annak ellenére, hogy a sztori New Yorkban játszódik, ahol kifejezetten magas az ázsiai-amerikaiak részaránya: egyes adatok szerint ötből egy New York-i lakosnak csörgedezik ereiben ázsiai vér.

Egy ázsiaiak civil jogaiért küzdő, washingtoni szervezet elnöknője, Karen Naraszaki szerint a tévé rendkívül fontos eszköz arra, hogy sokan megismerjenek olyan kultúrákat, amikhez amúgy nem érnének el a valós életben - például egy texasi farmon. "Ha nem látunk ázsiai-amerikaiakat, akkor csak erősödnek a sztereotípiák" - tette hozzá.