Kényes témához nyúlnak az amerikai tévések

Vágólapra másolva!
Az amerikai ABC tévécsatorna egy tabutémát igyekszik feldolgozni tervezett tévésorozatában: a szeptember 11-i terroristatámadások adják a sztori kerettörténetét.
Vágólapra másolva!

A csatorna még nem találta meg a csupán pár részesre tervezett sorozat színészeit, de folyik a szereplőválogatás, tudatta a Fox News. A 2001 őszén bekövetkezett események adják a történet hátterét, és ehhez egy tucatnyi arab jelentkezőt is ki kell választani a casting során. A sorozatban a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelem kap nagyobb fontosságot, de utalnak majd az 1993-as, World Trade Center elleni próbálkozásra is.

A szereplőket nagy odafigyeléssel válogatják: lesz FBI-ügynököt játszó személy köztük, de meg kell találni azt a figurát is, aki eljátssza Mohamed Attát, a terroristák vezérét is. Az egyiptomi férfi a nyomozó hatóságok szerint a Világkereskedelmi Központot leromboló két repülőgép egyikének a pilótája volt. 2001 elején az Egyesült Államokba utazott, s belépéskor a bevándorlási hivatal tisztviselőinek kérdésére úti céljáról azt mondta, hogy "Isten igéjét kívánja hirdetni". A kihallgatás után engedélyezték belépését, jóllehet - a szeptemberi merényletekben részt vett több társával együtt - neve szerepelt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) terroristalistáján, amelyet számos országnak megküldtek.