Kiléphet a Will & Grace sztárja

Vágólapra másolva!
A Will & Grace egyik főszereplője, az öt évvel ezelőtt Emmy-díjjal is kitüntetett Megan Mullally aláírt az NBC-nél, és esti talkshow-t vezet, a délutáni sávban futó sorozat után.
Vágólapra másolva!

Megan Mullally, aki Viasat 3 tévécsatornán is futó Will & Grace című sorozatból lehet ismerős a nézőknek, jövőre egy Los Angelesből jelentkező talkshow házigazdája lesz.

Barry Wallach, az NBC egyik vezetőjének közlése szerint a szórakoztatónak tervezett műsor egyórás lesz, és a 25 és 54 éves kor közti női nézők alkotják a célcsoportot. "Ő nagyon humoros, okos, kíváncsi típus, és egyértelműen tehetséges. Színésznő, énekesnő és táncos is egyben, arról nem is szólva, hogy nagyon várja már, hogy elkezdje. Szerintünk ez a show igen népszerű lesz" - lelkendezett.

A Reuters hírei szerint akár félmillió dollárt is kaphat a művésznő adásonként, ám az NBC Universal nem akarta kommentálni ezeket az információkat, a szerződés részletei nem publikusak. A több országban sikerrel futó szitkom, a Will & Grace 2006 őszére tervezett kilencedik évadjának a sorsa viszont még nem dőlt el, talán a talkshow mellett nem lesz folytatás.

"Vidámnak és szórakoztatónak szeretném a műsort, másnak, mint a többi. Többet fókuszálnék a nézőkre, őket jobban be szeretném vonni a műsorba" - tervezgette az Emmy-díjas színésznő.

Mullally korábban már színházakban is bizonyított: a Broadway látogatói első alkalommal 1994-ben láthatták őt színpadon, akkor a Grease (Pomádé) című darabban debütált.