Eljött a Piedone-korszak

Vágólapra másolva!
Győzike lépteit már nem követik kamerák, Vágó István kvíze is búcsúzott ideiglenesen, így az esti mindent vivő trióból, egyedüli Lola T-ként már csak a Barátok közt maradt. A tévés nézettségi adatokat vizsgálva kiderül, hogy az estéket leginkább a filmvígjátékok nyerik. Bud Spencerrel, Terence Hill-lel nem lehet nagyot hibázni, akkor sem, ha már milliók látták filmjeiket. A régi szereplők közül Columbo még visszafordult az ajtóból, hogy egy váratlan kérdést feltegyen: ez pedig a bronzot hozta neki.
Vágólapra másolva!

A Nyomás, utána (olaszul Fino in fondo - Nati con la camicia, angolul Go for it) című Bud Spencer - Terence Hill film lett az elmúlt hét legnézettebb darabja, márpedig az 1983-as, azaz huszonkét évvel ezelőtt forgatott vígjáték sikerét elnézve bátran kijelenthető, hogy a nyári szünidővel szinkronban beköszöntött újra a hazai tévézés "Piedone-korszaka". A könnyed olasz filmvígjátékot ("Rosco, a jóképű, munkanélküli vagány nem riad vissza egy kis kalandtól. A bohém és szerencsés emberek könnyed életét éli, alkalomadtán hasbeszéléssel szórakoztatja önmagát és környezetét") 1,76 millió néző látta, így első lett a teljes lakosságnál. Ugyanez az alkotás a 18 és 49 éves kor közti, kereskedelmileg fontos célcsoportnál második helyen landolt: ebben a korosztályban csak a Pénz beszél című amerikai filmvígjáték tudta megverni (877 ezer nézőt toborozván). A Charlie Sheen, Chris Tucker és a Heather Locklear főszereplésével forgatott akcióvígjáték a teljes lakosságnál harmadik lett, de az RTL Klub ezt vélhetően nem bánja nagyon.

Az imént említett két film közé még a Barátok közt csütörtöki epizódja fért fel a dobogóra: a szappanopera rendületlenül tartja magát, a másfél-kétmilliós stabil tábor pedig sápadtan várja, mi lesz, ha eljő a nyári szünet (ki kell menni a napra). A dobogót elvitte az RTL, után viszont három TV2-es műsor jön a listán: a Columbo tradicionálisan jól teljesít, ezúttal is hozott 1,47 millió nézőt a csatornának, de A gyémánt románca sem maradt le sokkal a másfél millióról. A hatodik helyre is film csúszott be, A csaj nem jár egyedül (She's all that) címmel. Rövid rész a tartalomból: "Vége a tavaszi szünetnek, és a menő Los Angeles-i gimnáziumban ismét indulhat a banzáj, csínyek, bulik, csajok, zene, őrület" - és ezzel mindent elmondtunk.

Az első tízbe belefért még a Fókusz szerdai darabja, a modern Robinson-sztorit egészen jól feldolgozó Számkivetett című film: a filmben nyújtott alakításáért Tom Hankset a legjobb drámai színésznek járó Arany Glóbusz-díjjal jutalmazták, de Helen Hunt csinosabb benne, igaz, csak epizódszerepe van. Kilencedik helyre befutott a vasárnap esti Tények, tizedikként zárt a Napló.

A 18 és 49 éves kor közti célcsoportnál is jobbára ugyanezen alkotásokat találjuk, annyi különbséggel, hogy a Top 10-be még befért a Támad a Mars című akcióvígjáték és a Lángoló pokol katasztrófafilm.

TV2
TV2

Érdekesség, hogy ebben a kategóriában Liptai Claudia egy ősrégi darabbal megcsípte a huszadik helyet, ugyanis a hétfő este 22.15 órakor műsorra tűzött Claudia-show első ismétlése, Beszólok Győzikének címmel, igen jól teljesített az esti kínálatban. 1,1 millió néző választotta a régi, archív Győzikét, miközben az RTL-t (Madarak 2.) 813 ezren nézték. Gáspár Győző talán a Big Brother első és második része közt megrendezett VIP-verzióban lett országosan ismert, a TV2 képernyőjén: Bochkor Gáborral és Sebeők Jánossal lakott pár napot a bekamerázott házban. Tévés pályafutása soha nem látott magasságba jutott idén tavasszal, a rivális RTL Klubon: a docu soap szinte minden héten hozta a nézettségi lista első helyét, ritkán szorult le a dobogóról.

Teljes lakosságot és egész napot vizsgálva továbbra is az RTL Klub vezet, de a fór már halovány: 26,5 százalékával szemben ott a TV2 25,6 százaléka. Főműsoridőben szignifikánsabb a különbség, itt 33,3 százalékon állt meg az RTL, 30,8-on a TV2. Az m1 napközben, a teljes lakosság esetében erősebb: a nézők 13,7 százaléka választotta átlagosan. A Viasat 3 jelenleg a negyedik legnézettebb tévécsatorna Magyarországon. 3,9 százalékot teljesített a múlt héten, a teljes lakosságot és az egész napot tekintve. A 18 és 49 éves kor közti célcsoportnál, az egész napot vizsgálva jobb mutatókkal rendelkezik, itt 4,9 százalékot ért el - miközben ebben a kategóriában, a főműsoridőben ez 4,5 százalékot jelentett.