Új arcok a Heti hetesben

Vágólapra másolva!
Verebes István távozása nem keltett riadalmat a Heti hetes táborában. Ónodi György főszerkesztő elmondta az [origo]-nak, hogy kialakult egy 11-12 főből álló állandó mag, rájuk mindig lehet számítani - de újabbak is jöhetnek.
Vágólapra másolva!

"Augusztus végétől változatlanul jelentkezik a Heti Hetes, vasárnap este. Hetvenöt szereplő volt eddig, és megvan az a tizenkét ember, akire lehet számítani. Verebes távozása nem rendített meg minket, de még csak meg se suhintott. Volt már egy fél évünk Verebes nélkül, de a nézettség meg se moccant, se távozásakor, se visszatérésekor. Nyilvánvalóan hat év alatt kialakult egy állandó nézőtábor" - elemezte a helyzetet a műsor főszerkesztője, Ónodi György.

Az első adásban Kéri László lesz a vendég, hiszen jócskán akadt elemeznivaló a hazai nyári politikai életben. A második adásra Csapó Gábor érkezik, ő nyilván a vízilabda-világbajnokságról ejt majd egy-két szót. A harmadik adásban Ganxsta Zolee lehet a vendég, róla tévesen írta az egyik bulvárlap, hogy új arc, hiszen szerepelt már a műsorban. A tervek szerint az őszi negyedik részben Váncsa István is feltűnik majd.

"Volt még szó Gesztiről és Eszenyiről, mindkettővel beszéltünk. Vicces volt, hogy Enikővel július elején ültünk le egyeztetni, mire jelezte, hogy szívesen részt venne a műsorban, de térjünk erre vissza karácsonykor, mert addig be van táblázva. A művésznő így jövőre bukkan fel nálunk, nem úgy, mint Geszti Péter. Ő már szeptemberben vagy októberben beülhet a társak közé, hiszen most még lekötik zenei projektjei és a plakátkiállítás" - tette hozzá Ónodi.