Rozsdás volt E. T. űrhajója

Vágólapra másolva!
Nem emelkedett jelentősen a tévéműsorok nyári nézettsége, annak ellenére, hogy az esős, hideg, szeles múlt héten szerdától péntekig Noé folyamatosan ácsolta bárkáját a szomszéd kertben. Eddie Murphy megcsípett egy arany- és egy ezüstérmet, szépen ment a Napló, az Apácashow című film és a Columbo heti epizódja. E. T. már nem a régi, az egykor hatalmas sikerrel vetített film csupán a 30. helyre futott be.
Vágólapra másolva!

Akárcsak két hete, a két nagy kereskedelmi tévécsatorna ismét testvériesen megosztozott a tíz legnézettebb műsoron. A lista elején pózol a Napló, a TV2 heti magazinját 1,67 millióan követték vasárnap este, ez elég is volt az első pozícióhoz. Mivel a Beverly Hills-i zsaru első része is nagyon nézett volt, a másodikkal sem hibázhattak nagyot a csatornánál, be is ért a második helyre (1,61 millió néző). A bronzot a jó öreg Columbo csípte meg: a nyomozó eddig is rendre az élmezőnyben szerepelt, így nagy meglepetést nem okozott.

Két film következik - ezeket az RTL Klub tűzte műsorára. A Mentőkutyák című német kalandfilm és az Apácashow vígjáték másfélmillió nézőt érdekelt. Hatodik-hetedik helyre a TV2 két saját gyártású műsora, a múlt csütörtöki Aktív és a vasárnapi Tények futott be. A tízes lista vége felé három RTL-es jeleskedik: körülbelül 1,3 millióan nézték a Hat nap, hét éjszaka című akcióvígjátékot, Harrison Forddal a főszerepben, majdnem ugyanennyien követték a vasárnapi Híradó-t és a Jenki zulu című vígjátékot.

Az évszaknak megfelelő nézőszám mellett változatlanul kiegyenlített küzdelem jellemezte az elmúlt hetet, ám a filmek szinte kizárólagos egyeduralmát a TV2 Napló, Aktív és Tények című műsorai képesek voltak megszakítani. Viszonylag jól szerepelt a TV2 új délutáni sorozata, a Szerelemhajó is, 544 ezres nézőszámával.

A Jóbarátok utolsó évadjának újabb epizódja 1,25 millió nézőt érdekelt, miközben változatlanul jól szerepel az évek óta futó Walker, a texasi kopó. A Zalatnay Sarolta viszontagságos életét bemutató sorozat, a Nem vagyok én apáca 1,14 millió tévénézőt kötött le, holott a tíz kilótól megszabadult Cini még a Balatonban is úszkált. Meglátogatta őt az RTL egy másik sztárja is, Győzike személyében, így érdekes volt megfigyelni, miképp mosódik össze a két doku-soap.

Mr. Bean tréfás katasztrófafilmje a 20. pozícióban pihent meg, Monk, a flúgos nyomozó nem váltotta be a reményeket, és csak a 29. lett. A harmincas lista legalján landolt E. T. űrhajója, a romantikus sci-fit 957 ezren választották.

tv2
Zalatnay lenyomta a Jóbarátokat

Az MTV négy műsorral szerepel a Top 30 vége felé, egyik sem érte el az egymillió nézős határt. A Boldog születésnapot! Antal Imre munkássága előtt tisztelgett, ez 991 ezer nézőt derített jókedvre. Az Önök kérték című kívánságműsor, A balfácán című francia vígjáték és a szerdai Híradó szerepelt még elfogadhatóan a csatorna kínálatából.

A hirdetők számára fontos 18 és 49 éves kor közi csoport esetében is ugyanazon műsorok szerepeltnek a legnézettebbek listáján, persze kis különbségek akadnak. Az RTL Klub a Top 10-ből itt hat pozíciót birtokol, miközben a köztévé egyetlen műsora sem jutott be az elitklubba. A fiatalabb korcsoportnál a Beverly Hills-i zsaru második része volt a nyerő.

Főképp amerikai sikersorozatok lendítették előre a negyedik legnézettebb hazai tévécsatornát, a Viasat 3-at. Augusztus első hetében 6,9 százalékos kereskedelmi közönségarányt ért el a csatorna, ami története legjobb heti eredményének számít.