Új lány a VIVA csapatában

Vágólapra másolva!
A VIVA csapatához új műsorvezető csatlakozik 2005 októberétől. Sári Évi a zenetévé népszerű műsorában, a Club Rotation-ben látható ezentúl.
Vágólapra másolva!

Az új műsorvezető számára nem új a zene világa, hiszen négy éve a Splash együttes énekesnője. Zenei érdeklődése már gyermekkorában elkezdődött, az általános iskola gyermekkórusban énekelt, és hat évig zongorázott. 18 éves kora óta játszik színházban. Jelenleg a Zenetheatrum társulatának tagja. Sári Éva olyan szerepeket tudhat magáénak, mint a Grease-Sandy (az eredetiért bolondult John Travolta), Hair-Sheila (ő eleinte Bergert favorizálta, majd megszerette Claude Bukowskit), Gizella az István, a király-ból, de játszott a Szigorúan ellenőrzött vonatok-ban és a Gyalog galopp magyar verziójában is.

Az újdonsült műsorvezető négy éve a Splash együttes tagja, azóta két nagylemezt adtak ki és hat videoklipet készítettek, melyeket a VIVA is játszott. Éva a Miss Popsztár Szépségversenyen második helyezést ért el, és ezzel egy máltai fellépési lehetőséget is elnyert, továbbá autó - és motorversenyeken, kiállításokon, mint műsorvezető-háziasszony találkozhattak vele hívei.

Az énekesnő - természetesen - nagyon megtisztelőnek érzi, hogy a VIVA őt választotta a Club Rotation műsorvezetésére. "A szereplés eddig sem állt távol tőlem, hiszen színházban játszom naponta, továbbá a Splash együttes tagjaként rengeteg fellépés van már a hátam mögött" - mondta.