13 részben riogat Süsü fia

Vágólapra másolva!
Évtizedeken keresztül a gyermekek és mesét szerető felnőttek több generációjának kedvenc mesefigurái közé tartozott Süsü, az egyfejű sárkány. Ezúttal a fia a főszereplő.
Vágólapra másolva!

Csukás István verséhez a zenét Bergendy István szerezte, Süsünek pedig Bodrogi Gyula kölcsönözte a hangját csakúgy, mint az új sorozatban.

Évtizedek múltán Süsü új kalandokkal tér vissza a képernyőre. A bohókás sárkány nemcsak felnőtt, de családot alapított és apa lett. Az igazi főszereplő így most nem ő, hanem szintén egyfejű fia, Süsüke, aki Mindenes, az öreg szolga kíséretével indul az életet megismerő nagy kalandra.

13 részen keresztül osztja meg a nézőkkel történeteit Süsüke (hangja: Szalay Csongor), a sárkánygyerek. A jól ismert alkotógárda újból szórakoztató bábsorozatot hozott létre, amely a Magyar Televízió (m1) képernyőjén lesz látható, november 5-étől, reggel 10-től.

Süsü 1976 karácsonyán született, két évi munka előzte meg az első epizódot. Hogy nagy siker lett, az Szabó Attila rendező érdeme is, ő dolgozott többek közt a Mazsola, a Csupafül, a Mi újság a Futrinka utcában című sorozatokon, de a Zsebtévé arculatának kialakításában is része volt.

Nevéhez fűződik a Le a cipőkkel című film, de a Süsü bábmusical tekinthető legemlékezetesebb munkájának. A szériát 22 ország vette meg.