Visszajön Galla és a Monty Python

Vágólapra másolva!
Ismét Magyarországon Monty Python Repülő Cirkusza. Galla Miklós eredeti felirataival és jellegzetes, személyes bevezetőjével kerül műsorba a Filmmúzeumon. December 1-jétől csütörtökönként és péntekenként, este 10-től kerülnek adásba a régi epizódok, ezeket szombatonként, délután kettőkor ismétlik.
Vágólapra másolva!

A televíziós komédia műfajának egyik markáns fejezete kezdődött 1969 őszén, mikor a BBC bemutatta az első részt. Az utánozhatatlan humorú formáció a következő öt évben 45 epizódot készített, ezeket több tucatnyi ország tévécsatornái vették meg később - annak ellenére, hogy a sorozattal igencsak mostohán bánt eleinte a BBC, csak késő este vetítették (egyébként a Magyar Televízióban is éjjel 11 után volt látható). A műsor tipikusan angol, ám így is élvezhető és nagy részben érthető, az abszurd humor pedig azóta is hódít egyes tévéműsorokban, előadói csoportok estjein.

A Monty Python csoportot angol színészek alapították, a BBC-n pedig 1969 októbere és 1974 decembere közt futottak műsoraik. A tipikus brit humort kedvelő művészek (Graham Chapman, John Cleese, Terry Gilliam, Eric Idle, Terry Jones, Michael Palin) viszonylag szabadon nyúltak olyan témákhoz is, mint a szex, a rasszizmus, a politika, a drogok, de kapott tőlük rendesen a királyi család is - talán épp ez tette őket népszerűvé. Filmjeik közül kiemelkedik a Gyalog-galopp és a Brian élete.

A csoport felbomlása után az egykori tagok továbbra is filmkészítéssel foglalkoztak, gyakran együtt dolgozva egymással. Az egyik legismertebb film A hal neve: Wanda, melynek forgatókönyvírója és főszereplője Cleese, egyik szereplője pedig Palin volt.