Kicsit becsukódik a Nagy Könyv

Vágólapra másolva!
A Nagy Könyv legközelebb november 13-án, vasárnap délután négykor jelentkezik az m1-en, ekkor összefoglalót láthatnak az elmúlt hat hét legizgalmasabb pillanataiból, és az is kiderül, hogy a legutóbbi két versenyfilm közül, melyik jutott tovább a középdöntőbe.
Vágólapra másolva!

Szombaton a hatodik elődöntőjéhez érkezett A Nagy Könyv. Az arany ember - Száz év magány csatája 978 ezer felnőtt nézőt ért el legalább egy percre, az átlagos nézettség, a 18 éven felüliek körében 183 ezer volt, 5,3 százalékos közönségaránnyal. A 18-49 évesek közül 341 ezren kapcsolódtak be, legalább egy kis időre. A két versenyfilmet szerdán este 21.05-kor, az m1-en és pénteken 20.35-kor, az m2-n ismét levetítik.

Ezen a héten még szombaton délután négy óráig lehet szavazni Az arany ember-re (kód: 07) és a Száz év magány-ra (kód: 11). A két regényre telefonon, sms-ben és az interneten a www.anagykonyv.hu oldalon voksolhatnak. A szavazásból befolyó pénzt a Nagy Könyv Programiroda a könyvtárak állománygyarapítására fordítja. A telefonos és internetes szavazók között minden héten a 19 kötetes, Magyar Nagylexikon mellett több értékes nyereményt is kisorsolnak.

Multimédiás pályázatot hirdetett A Nagy Könyv Programiroda: akinek van kedvence a 12 regény között, és érdekli a legjobbak csatája, esetleg véleménye is van róla, pályázhat. Most annak sem kell elkeserednie, akinek nem megy jól a tollforgatás, hiszen pályázhat képekkel, dallamokkal, rajzokkal, fotókkal is. Fogadnak saját zenét, naplórészletet, verset, akár animációt.

A pályázat célja a 10-25 éves korosztály olvasásra, és A Nagy Könyv játékban való aktív részvételre buzdítása, az olvasás élményéhez kapcsolódó, egyéni látásmód és véleményalkotás kialakulásának elősegítése, a multimédiás eszközök megismerésére és használatára való ösztönzés. Részletek a honlapon olvashatók.