Döntöget az RTL Klub

Vágólapra másolva!
A hollandiai Leeuwardenben idén újra megkísérlik megdönteni a legutóbbi dominó-világrekordot. Tavaly közel négymilliót borítottak a fiatalok.
Vágólapra másolva!

Szeptember elején 88 építő, köztük nyolc magyar érkezett a világ minden tájáról, hogy mindössze két hónap alatt a 4 millió 321 ezer dominóból álló rekordmezőt felépítse. A rekordkísérlet témája az örökzöld mesék és történetek, az első dominó pedig 2005. november 18-án indítja el az eseményt. A közel kétórás show műsor keretében pedig eldől, vajon elég dominónak sikerül-e feldőlnie a rekord (3 millió 992 ezer 397) megdöntéséhez.

Az RTL Klubon 2005. november 18-án élőben látható világrekord-kísérletben részt vett idén Ördög Nóri, Vágó István és Szujó Zoltán is.

Tavaly szeptember 19-én, alapos válogatás után kilencvenen érkeztek a holland városba. Három napos tréninget tartottak, majd belevágtak az építésbe. Napi nyolc órában, átlagosan 130 ezer dominót tettek a helyére, 2 hónap alatt tehát 4 millió 250 ezer dominót építettek fel a képekkel, látványelemekkel együtt. A 90 építőből 81 maradt, mert pár ember szaktudásával elégedetlenek voltak, ezért elküldték őket, egy lány pedig feladta.