Vágólapra másolva!
Dr. Pataki Árpád bíró kedden, a Fővárosi Bíróságon Fábry Sándor showmannek adott igazat a Noran könyvkiadó által megjelentetett interjúkötet kapcsán indított személyiségi jogi perben: az ítélet szerint az alperes nem tudta bizonyítani, hogy Fábry Sándor írásban beleegyezését adta volna a vele készült interjú megjelentetéséhez.
Vágólapra másolva!

Dr. Pataki Árpád ismertette az ítéletet, miszerint jogsértés történt, ugyanakkor nincs értelme a mindössze 1500 példányban megjelent könyvből, még raktáron lévő 300-400 példány megsemmisítésének. Másrészt, nehezen volna megoldható a 250 oldalas könyvből, mindössze 4 oldalt kitevő interjú kitörlése vagy más módon való eltüntetése. Az eredeti igényhez képest, csökkentett perköltség megfizetésére kötelezte az alperest.

Az alperes Noran kiadónak nyilvánosan bocsánatot kell kérnie a showmantől a Gondolat-Jel című műsorban, és ismertetnie kell az ítéletet. Ugyanakkor, ha ismét ki akarják adni a Váradi Júlia által szerkesztett kötetet, akkor ki kell abból hagyni a Fábry Sándorral készített beszélgetést.

Az alperes szerint Fábry szóban kétszer is beleegyezett az interjú megjelentetésébe, amikor pedig tiltakozott ellene, a könyv már ki volt nyomtatva. Mindez nem befolyásolja a személyiségi jog megsértésének tényét. Az interjúcsokor időközben megjelent a Magyar Rádió honlapján, ahol hosszú hónapokig volt olvasható. Itt többen kattintottak rá és olvashatták el, mint ahány példányban végül is az olvasók kezébe került a könyv.