Balogh Júlia vezeti az Autonómia tévécsatornát

2006.01.12. 10:58

Balogh Júliát nevezte ki a tervek szerint húsvétkor induló Autonómia csatorna főigazgatójává a Duna Televízió elnöke.

Balogh Júlia lesz az Autonómia csatorna főigazgatója. A vezető emellett tovább irányítja a Duna Televízió nemzeti örökség igazgatóságát; az új csatorna produkciós menedzsere Zolcer János lesz - közölte Cselényi László. Tájékoztatása szerint az Autonómia indítására és idei működtetésére mintegy félmilliárd forintot különített el a közszolgálati médium, amely saját forrásai mellett "nyugat-európai és uniós pénzekre" is számít a nyolc órányi műsorát kétszer ismétlő csatorna finanszírozásában.

A Duna Televízió elnöke 2005 áprilisában jelentette be, hogy két új adó indítását tervezik; a kuratórium október 20-án, egyhangú szavazással támogatta a nyilvántartásba vételi kérelmet.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK