Jól kavartak a Született feleségek

Vágólapra másolva!
21 530 szavazat érkezett, olvasóink pedig eldöntötték, melyek voltak 2006 január elején a kedvenc sorozataik. Nagy meglepetés nem ért senkit: két új, sikeres sorozat közé beékelődött egy régi kedvenc.
Vágólapra másolva!

A 2002 őszén kezdődő reality-hullám szépen lecsengett, elfáradtak már a Nagy Ő-k, senki nem utazik last minute-akcióval a Survivor-szigetekre, nem riogatnak a Rettegés foká-val, nincs feleség- és anyukacserélgetés az Anyacsavar keretein belül, Sebestyén Balázs sem kérdez okosakat a Kísértés - nyomasztó személyiségekkel telepakolt - álomszigetén, nincs VV, se BB - helyettük egyre népszerűbbek a külföldi (főképp persze amerikai) sorozatok, amelyek egyre jobb nézettséget érnek el főműsoridőben is.

Olvasóink is így vélhették, mert bőszen szavaztak: bő 21 ezer voks jött össze pár nap alatt. Nálunk négy sorozat is túlszárnyalta a tíz százalékot, kettő az RTL Klubon, kettő a TV2-n megy. A kattintók közt a Született feleségek nyert, 16,5 százalékkal, ennek a sorozatnak első évadja fut itthon. Alig maradt le tőle a régi kedvenc, a Vészhelyzet, de a Lost is igen népszerű volt a szavazók közt.

A kertvárosi feleségekről szóló sorozat 2004-ben startolt az Egyesült Államokban, a főszereplők Teri Hatcher, Felicity Huffman, Marcia Cross és Eva Longoria. Odaát hamar siker lett, többszörös Emmy-győztes, és két hete a Golden Globe-díjak átadásakor a legjobb tévés vígjáték-sorozatnak bizonyult - annak ellenére, hogy néha nyomasztó, mivel sok sötét titkot hordoznak a szereplők.

A jó öreg Columbo tavaly is igen jól teljesített a nézettségi versenyben, annak ellenére, hogy régi epizódokkal bombázták a tévézőket. A ballonkabátos nyomozó után a Helyszínelők csapata jön a népszerűségi listán, a Szex és New York párkereső, buja szinglijei viszont nem érték el a tíz százalékot. A közszolgálati tévé viszonylag kevés amerikai sorozattal dolgozik, de a Szívek szállodája láthatóan jó választás volt. A Maffiózók ötödik évadja ősszel ment le az RTL Klubon, a korábbi részek a Coolon futnak - de mivel nemigen került képernyőre este 11 előtt, csak a gengszterek életére kíváncsi, álmatlanságtól küzdő populáció jutott hozzá a Soprano-klán kalandjaihoz.

tv2

Olvasóink kedvencei

Érdekes módon hiába szokott a vasárnap este egyik nagy nyertese lenni a Cobra 11 azzal, hogy a Napló-t is lenyomja, a nézettségi listák élmezőnyében található sorozat nálunk csak kilencedik lett, csak ímmel-ámmal szavaztak rá olvasóink. A legkevesebb voksot mégiscsak az új Kojak kapta, a fekete nyomozó 296 szavazata igen szerény eredmény - az originál Telly Savalas csak méltatlankodva ingatná fejét. Ez persze inkább csak játék volt, helyhiány miatt nem szerepelt Rex felügyelő, az NCIS vagy Walker, a texasi kopó, annak ellenére, hogy a nézettségi listákon ezek a jobbak között tanyáznak.

1. Született feleségek - 16,5 %
2. Vészhelyzet - 16,1 %
3. Lost -14,2 %
4. Columbo - 13,5 %
5. Helyszínelők - 9,9 %
6. Szex és New York - 9,4 %
7. Szívek szállodája - 7,3 %
8. Maffiózók - 6,0 %
9.
Cobra 11 - 5,7 %
10.
Kojak - 1,4 %

Kalmár Csaba