Gundel Takács és Sváby ünnepelt

Vágólapra másolva!
Folytatódik a két nagy kereskedelmi tévé versenyfutása. A legnézettebb műsorokat a TV2 szállította, de az átlagokat nézve az RTL Klubnál van a - nem túl megnyugtató - előny. Az m1 legnézettebb műsora a mindössze tízperces lottósorsolás volt, 1,51 millió néző kapcsolt a csatornára, hátha kiderül, hogy reggeltől kezdve minden más lesz, nem kell dolgozni soha többet, és a hitvány, vizes párizsi helyett jöhet a téliszalámi mázsaszám. Sváby András szomorkodhat a Napló miatt, de átverős műsora igen jól debütált.
Vágólapra másolva!

27,5 százalékos átlagos nézettséggel továbbra is az RTL Klub a legnézettebb magyar tévécsatorna, noha előnye nem megnyugtató: a TV2 27,2 százalékkal ott lohol a nyomában. A teljes lakosságnál az m1 13,6 százalékon állt meg az év negyedik hetében. A 18 és 49 éves kor közti kereskedelmi célcsoportban is ádáz küzdelemnek lehetünk tanúi, itt az RTL Klub hattizeddel vezet, miközben a közszolgálati egyes csatorna tíz százalék alatt marad. A 18 és 39 év közöttiek esetében a TV2-nél a parányi előny, ugyanakkor a 18 és 28 éves kor közti csoportnál ismét az RTL áll jobban, azaz elmondható, hogy fej fej mellett halad a két nagy kereskedelmi adó: a nőknél kicsivel erősebb a TV2, a férfiak valamivel jobban kedvelik az RTL Klubot.

Esténként, főműsoridőben valamivel biztosabb az RTL Klub előnye: este hét és tizenegy közt két százalék a fór a teljes lakosságnál, a 18-49-es korcsoportnál pedig bő háromra hízik. Itt évek óta elég gyenge az MTV, a múlt héten is 9,1 százalékot ért el a köztévé egyes csatornája este, a fiatalabb nézőknél.

A hét legnézettebb műsorai közt erősen tartja magát az Áll az alku, olyannyira, hogy 2,18 milliós nézőszámmal a pénteki rész vitte az első helyet. Gundel Takács műsora után az Irigy Hónaljmirigy-show ismétlése következik, a parodista fiúk tévéműsorai mindig előkelő helyre kerülnek a nézettségi listán: így volt most is, 2,14 millióan figyelték a produkciót. A dobogó alsó fokára is TV2-es műsor kúszott fel, a Nem a te napod című átverős-becsapós műsor 2,11 millió nézőt hozott: ebben Havas Henriket hozták kényelmetlen helyzetbe: hol egy papnak öltözött statiszta tépte szét könyvét, hol pedig egy ifjú lányka mutogatta neki kebleit egy könyvesboltban, hagyományos dedikáltatás helyett. A tízes listára - TV2-es műsorként - még felfért a vasárnapi Tények és a csütörtöki Aktív adása.

Az tízben öt RTL-es műsor található: az Esti Showder hasonmásversenye 2,08 millió nézőt vonzott, annak ellenére, hogy az öt Bud Spencer-imitátor pont annyira hasonlított az öreg Piedonéra, mint bármely jól megtermett, szakállas melák, akit találomra kiráncigálunk egy falusi kocsmából. A Faludy Györgyöt is vendégül látó Fábry-show után jó nézettséget hozott még a hétfői Fókusz és Híradó, a szerdai Legyen ön is milliomos! és a Barátok közt.

A reklámozók célcsoportjában, a 18 és 49 éves kor közti nézőknél a flúgos mirigyek szerepeltek legjobban, második lett a listán Sváby új műsorával, harmadiknak pedig egy német akciósorozat futott be, a Cobra 11, mely már egy ideje nyomasztó fölénnyel veri a korábban igen jó nézettséget produkáló Napló-t. Ebben a kategóriában (18-49) a legnézettebb film múlt héten az Üvegtigris első része volt, kedd este - a sikerhez kellett az is, hogy a folytatás miatt az elmúlt két hétben másról sem lehetett hallani, csak Rudolf Péterről és a lerobbant büféről. A legnézettebb Aktív és Fókusz közt alig volt különbség, legalábbis a számokat nézve: amúgy aki előbbit nézi, semmit nem tud meg a Palik-Marsi párosról vagy Majkáról, aki pedig csak utóbbira van rákattanva, az joggal hiheti, hogy megasztárok nem is léteznek, kamu az egész. Az - amúgy egyre nézettebb - Aktív ellen szól, hogy a magyar lakosság már szerencsésen elfeledte volna Kiszel Tündét, de a magazinműsor heti háromszor előráncigálja - legutóbb épp tegnap este.

Sorozatok: a korcsoport 42 százaléka követte az első évad végéhez rohamosan közelítő Lost-ot, de a Cobra 11 jobb időpontban ennél több nézőt vonzott. A Született feleségek kavarásaira a kereskedelmi célcsoport harmada kíváncsi (33,3 százalékos közönségarány), de ezután újabb ellenfele lesz, a Grace kliniká-t indítja ellene az RTL. A Vészhelyzet pótlására beszerzett sorozat múlt heti epizódja 28 százalékkal ment, ami nem túl fényes eredmény, de épp abban az időpontban mutatkozott be a TV2 átverős-kitolós show-ja.

Az m1 legnézettebb "műsora" a mindössze tízperces lottósorsolás volt, 1,51 millió néző kapcsolt a csatornára, hátha kiderül, hogy reggeltől kezdve minden más lesz, nem kell dolgozni soha többet, és a hitvány, vizes párizsi helyett jöhet a téliszalámi mázsaszám. Szombat este viszonylag sokan (bő egymillióan) követték a Zuhanás című filmet. Az Önök kérték című, archív anyagokból építkező kívánságműsor is elérte az egymilliós nézőszámot.

A negyedik legnézettebb hazai tévécsatorna, a Viasat 3 legnézettebb műsorai ismét amerikai sorozatok voltak: a Miami helyszínelők 326 ezer nézőt érdekelt, a New York-i csapat kalandjaira is majdnem ennyien figyeltek, a Szex és New York pedig 265 ezer tévézőt kötött le.