Visszatér a mániákus, flúgos nyomozó

Vágólapra másolva!
Sherlock Holmes, Poirot, Dale Cooper, Fox Mulder. Zseniális, különc detektívek, de mániák tekintetében Adrian Monk a csúcs. Ő a XXI. század első, igazán eredeti nyomozója.
Vágólapra másolva!

Minden évtizednek megvan a maga furcsa detektívje. Sherlock Holmes öntörvényű agglegény volt. Hercule Poirot a múlóban lévő viktoriánus értékeket képviselő, kínosan rendszerető piperkőc. A gazdasági válság és háború időszakában a cinikus és melankolikus Philip Marlowe az etalon, majd jön a mogorva, dohány- és alkoholszagú Sam Spade és Maigret. A diszkókorszak a jóléti nihil kora, a pacuha Columbo agyafúrt milliomosokat buktat le, Kojak és többi cool nyomozó pedig a dzsumbujból felkapaszkodni vágyó bűnözőket. A millennium előtti évtized pedig tele volt X-akták-kal, természetfeletti, baljós árnyakkal és vizionáló nyomozókkal, már nem is az volt a lényeg, hogy ki ölte meg Laura Palmert. A világvége mégsem jött el, és rá kellett ébrednünk, hogy a XXI. század nem a jövő, hanem világméretű problémákkal terhes jelen, mi pedig itt ragadtunk a nagyvárosi dzsungelben. Ennek megfelelően, a XXI. század első, igazán eredeti nyomozója egy súlyosan mániákus és kényszeres alak: Adrian Monk.

A dilinyós detektív

Adrian Monk élére vasalja a zoknikat, mindent fertőtlenít, a legkisebb aszimmetriát is muszáj saját kezűleg kiigazítania. Felesége, Trudy Anne (Stellina Rusich) tragikus elvesztése óta, már bő negyven fóbiája alakult ki, de a szám epizódonként nő. (Érdemes megnézni a hivatalos honlap fóbia-szótárát, van még tartalék.). Monk fél szinte mindentől: a kórokozóktól, a sötéttől, a tömegtől, a gyerekektől, a magasságtól és a tejtől.

"A tejjel azért már jól haladunk" - állítja Monk dr. Watsonja és személyi ápolónője, Sharona Fleming -, aki szerintünk a Knack 1979-es My Sharona című slágere után kapta a nevét. Ez persze csak spekuláció, az viszont tény, hogy Andrew Breckman író-producer sokat merített a Holmes- és Poirot-történetekből, illetve Dustin Hoffman Esőemberéből, már ami a kereteken kívüli látásmódot és következtetéseket, a minden adatot megjegyző agyat, illetve a makulátlan megjelenést illeti. "Nekem is két szemem van, mégsem ugyanazt látom, amit ő!" - indokolja Leland Stottlemeyer kapitány (Ted Levine - A bárányok hallgatnak, Evolúció), hogy miért kéri leszázalékolt ex-kollégája tanácsát a reménytelennek látszó esetekben.

Monk pedig egy papucsos lábnyom, a függöny szaga és egy leeresztett ülőkéjű szék alapján meg tudja határozni, hogy bérgyilkosság történt, a tettes mentolos Newport cigarettát szívott, és legalább 190 cm magas. Sherlock Holmes történeteiben az ilyen pofonegyszerű következtetések a legizgalmasabbak. Adrian Monk azonban rátesz pár lapáttal, ugyanis minden epizódban van két-három, szó szerint eszelősen vicces magánszám. Monk ugyanis képtelen addig a munkára összpontosítani, amíg a perifériás látásába eső helyeken is helyre nem áll a tökéletes szimmetria. Néha csak egy ferdén álló díszpárnát vagy képet kell megigazítania, máskor egy korcsolyázó kislány fél kesztyűjének ügyében kell intézkednie. De ha egy autó üldözi, Monk akkor is kényszeresen megérint minden oszlopot menekülés közben.