Vágólapra másolva!
Egy hete új karakterekkel találkozhat a néző a Minimaxon, és a tévécsatorna honlapján is. Két új fő figura van, ők meglepő módon Mini és Max névre hallgatnak, de ott lófrál mellettük természetesen egy kutya és egy macska is.
Vágólapra másolva!

A kicsik körében 2006 januárjában a Minimax volt a legnépszerűbb adó: a Cartoon Network alig maradt le, a Jetix lényegesen kevesebb nézőt vonzott, a Nickelodeon pedig sajnálatosan kevés helyen fogható. Az AGB Nielsen azt is vizsgálta, hogy a gyerekekkel tévé előtt időző anyukák melyik csatornát preferálják, a páros tévézésben is a Minimax nyert, jelentős fórral (kétszer annyi anyuka marad a kicsi mellett). Miközben az óvodások és alsósok, kisiskolások közt töretlen a népszerűség, a csatorna megújult honlapját is egyre többen nézik.

Tálas Sándor, a Minimax médiacsoport vezetője úgy véli, hogy a Minimax név márkanévvé vált. "Ez a márkanév elsősorban kulturális színvonalat, minőséget és európaiságot képvisel, ezenkívül erőszakmentességet, a lokális kulturális értékek közvetítését és a játékos oktatás népszerűsítését" - magyarázta.

minimax

A Minimax eredeti arculata, mely a logo és a figurák együtteséből állt, a nyolcvanas évek spanyol-francia designvilágát tükrözte. Szükség volt az arculat frissítésére, változtatására, az új Minimax-figurák megalkotására. A képernyőn feltűnő arculati elemek, valamint a magazin, a honlap átalakítása az új figurák megjelenésével, a teljes Minimax-brand megújítását eredményezte.

A csatorna fő nézőközönségének, a 4-12 éves korosztálynak készültek Mini, Max, Picicica és Macikutya - a Minimax új figurái. A "négyes", Tálasék szándékai szerint lányokhoz és fiúkhoz, kisiskolásokhoz, illetve még kisebbekhez is szól.