Születnek még kegyetlen valóságshow-k

Vágólapra másolva!
Bár a klasszikus, Big Brother jellegű valóságshow-k túl vannak a csúcson, a reality műfaja nem búcsúzott el végleg a képernyőtől, gyakran bukkannak fel újabb formátumok. Mindet összeszedni többhetes munka lenne, de íme néhány a még mindig népszerű vagy újabban felfuttatott realitykből.
Vágólapra másolva!

Amerika eddig sem szűkölködött ötletekben, ha nézettségről volt szó, és a sokkolás sem állt sosem távol a valóságshow műfajától. Eleinte a sokkfaktor inkább fizikai megpróbáltatásokat jelentett, ami kvázi egy sporteseménnyé tette az adott realityt, például a The Amazing Race esetében, ahol világ körüli versenyen vesznek részt a szereplők, hogy egyre csökkenő létszámban eldöntsék, hogy ki érdemes a fődíjra.

Rettegés foka

Idővel a fizikai feladatokra komoly súlyt helyező műsorok a lelki tényezőket is bevonták a játékba - és sokan tévesen még most is a bogárzabálással azonosítják a Survivor-sorozatot, pedig mindenki emlékszik, hogy anno még Friderikusz Sándor honosította meg a műfajt a tévében, amikor show-jában szöcskemenüt tálaltatott magának. A gusztustalankodó műfaj, vagy mondjuk így politikailag korrektebben: az emberi akaraterő és tűrőképesség maximumát vizsgáló reality a Fear Factor, amely a magyar keresztségben a Rettegés foka címet nyerte el. 2005 áprilisában kezdődött az új RTL klubos műsor, nyolc epizódot forgattak le. Négyben hétköznapi személyek, háromban médiaszereplők, egyben pedig csak nők, modellek vettek részt. A játékosok semmit nem tudtak a próbatételről egészen addig, míg a helyszínre nem értek.

A totális testi és lelki megterhelést idővel a lelki tortúra váltotta fel, és egyre-másra elindultak a bezártságot előtérbe helyező valóságshow-k, amelyek idővel a jobb érzésű nézőket is felhördülésre késztették - más kérdés persze, hogy a jobb érzésű nézők miért akartak lelki tortúrát bemutató műsort nézni.

Marakodás az örökségért

Az utóbbi időben az amerikai közvéleményt - ha eltekintünk az átverős valóságshow-któl - három reality sokkolta leginkább. A The Will című realityre a bulvárkorszakban az ember azt gondolta volna, hogy lesz igény, mégis szinte példátlan módon a CBS csatorna már az első adás után levette műsorára. A The Will, avagy magyar A végakarat pontosan azt kínálta, mint amit a cím is. Egy gazdag iparmágnás volt a műsor főszereplője, akinek egyik nagyon nagy értékű ingatlana volt a valóságshow főszereplője - az épület megszerzése volt a célja a 73 éves öregember örökösei (testvér, fiúgyermek, unokaöccs, barát, sógor) közti versengésnek. Természetesen a résztvevőknek minden epizódban próbákat kellett kiállniuk, melyek után mindig egyvalaki távozott a potenciális örökösök közül, de hogy ki lett végül A végakarat kedvezményezettje, az sosem derült ki az amerikai nézők számára. A sorozatot a nemzetközi piacon több országban is bemutatták, és természetesen ekkor már a teljes évadot műsorra tűzték.

Ki az apád?

Hatalmas felháborodást váltott ki a tavaly bemutatott Who's Your Daddy című valóságshow, amely a Ki az apukád? magyar címmel illethető. Az alaptörténet szerint egy kiválasztott, tévéképernyő-kompatibilis hölgy megkapta a lehetőséget, hogy találkozzon évtizedek óta nem látott édesapjával. A genetikai realityben a csavar annyi volt, hogy a leánnyal szembe nyolc apajelölt sorakozott fel, és közülük kellett különböző rafinált módszerekkel, mélyinterjúkkal megtudni, hogy ki lehet az apa. Az egymásra találás biztosított, a tét viszont 100 ezer dollár volt, ha a leány sikeresen kideríti, hogy a nyolc jelölt közül melyik lehet az apja. Tévesztés esetén természetesen az imposztor kapta volna az amerikai viszonylatban is szépnek mondható summát. A show producerei a nyilvánvalóan a botrányos hírveréssel felfuttatni kívánt műsort érzelmi húrok pengetésével akarták eladni, melyet a Who's Your Daddy szlogenje is mutat: "Élethossziglani távollét után is megmarad-e vajon a láthatatlan kötelék apa és lánya között?"

fox

Bunkerbe zárva

A legújabb lelki tortúrát és mondhatni szó szerinti pszichológiai kísérletet a FOX legújabb realityje kínálja a nézőknek. A valóságshow címe: UNAN1MOUS (vagyis Egyöntetű), és az alapszituáció pofonegyszerű. Kilenc idegent összezárnak egy bunkerben, és nekik kell eldönteniük, hogy kié nyerje meg közülük a 1,5 millió dolláros főnyereményt. A csavar az a történetben, hogy ahogy a cím is utal rá, ezt a döntést csakis egyhangúlag hozhatják meg, vagyis az nyerhet, akit a többiek kivétel nélkül támogatnak. Ami nehezítheti vagy gyorsíthatja a döntést, az az, hogy az össznyeremény az idő haladtával egyre csökken, és idővel, ha nem születik döntés, akkor a kísérlet résztvevői nem kapnak semmit. Persze a valóságshow közhelyei itt is szerepet kapnak, vagyis kiszavazás is lesz, azzal a különbséggel, hogy a realityk történetében először a kiszavazott nem hagyja el a helyiséget, s bár kiesik a díjért folytatott küzdelemből, de szavazatára továbbra is szükség lesz az egyhangú döntés meghozatalához.