Újít a TV Paprika

Vágólapra másolva!
Két új műsorral csábít a gasztronómiai (és tóparti) fogások híveit megszólító csatorna. Döme éttermeket látogat, Lévai Ferenc pedig inkább a nád suhogását, az úszó rezzenését figyeli.
Vágólapra másolva!

A Tv Paprika új magazinja, a Halország, mint a neve is mutatja a halakról, és a belőlük készíthető ételekről szól. Halországban Lévai Ferenc házigazda kalauzolja a nézőt, aki Rétimajorban él, és évtizedek óta űzi a halászmesterséget. Mindent tud a halakról és tele a háza halas receptekkel. A műsor célja, hogy kedvet csináljon a halfogyasztáshoz és megismertesse a nézőt az egyszerűen elkészíthető, de ugyanakkor különleges halételekkel, amelyek itthon is beszerezhető halakból - mint a csuka, süllő, ponty vagy harcsa - könnyedén elkészíthetőek.

A Tv Paprika új sorozatában, a Világevő-ben hazánk külföldi éttermeit, kifőzdéit látogatja sorra a Gasztropuccs-ból ismert Dömötör Tamás, vagyis Döme. A japán étteremben megtanul sushit készíteni, a kínai étterem szakácsaitól pálcikával enni, miközben csak gyűjti a recepteket és a tömérdek kulturális információt. Döme kiváló társalgó, aki még a legzárkózottabb szakácsot is szóra bírja. Beszélgetésük nyomán távoli országok, titokzatos világok tárulnak fel, és talán a néző is szívesebben kóstolja meg az "idegen" ízeket, ha megismerkedett azzal, aki tálalja számára.

Forrás: TV Paprika