Keserves harc a voksért - és a nézőkért

Vágólapra másolva!
Milliók nézték a szerdai Gyurcsány-Orbán vitát, a négypárti szócsatát, és természetesen a választások első fordulójának estéjén is a legtöbben a tévékészülék előtt ültek - már ha nem épp egy pártközpontban mulatoztak harsányan vagy búslakodtak némán. Rendhagyó nézettséges cikkünkben persze nem csak a politikai műsorokra térünk ki, titokban megfigyeltük Győzikét és Gundel Takácsot is.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt héten a TV2 volt a legnézettebb hazai csatorna, átlagosan az épp tévézők 26,6 százaléka választotta, szemben az RTL Klubbal, mely 26,1 százalékos eredményt ért el. Esténként a TV2 majdnem egy százalékkal nyert a nagy rivális előtt. A politikai műsoroknak köszönhetően kicsit megugrott az MTV nézettsége is, 15,6 százalékra - márciusban ennél két százalékkal rosszabb volt az átlag. Az RTL-nél is volt ok az örömre, hiszen a kereskedelmileg fontos, 18 és 49 éves kor közti célcsoportnál első lett a csatorna, 28,6 százalékkal, így két százalékot vert rá a TV2-re. Az MTV ebben a csoportban jó ideje nem lépte át a 10 százalékos szintet, a választási héten ez sikerült: az m1-nél 10,6 százalékot mért az AGB Nielsen.

A politikai műsorok elemzése előtt a hagyományos, napi-heti műsorok toplistáját tekintjük át. A Gyurcsány-Orbán disputa, a csütörtöki, négypárti vita és a vasárnapi választási műsor egyszerre ment több csatornán - ezeket így külön kell kezelni.

Az Áll az alku rendületlenül népszerű, a múlt keddi adáson 1,99 millió tévéző csüngött. Ugyanazon a napon a Legyen ön is milliomos! is szépen teljesített, 1,93 millióan nézték a Vágó-féle szellemi párbajt. A dobogó alsó fokára felmászott még Győzike: százból negyven tévéző a Gáspár család kalandjait követi, ez az év 14. hetében 1,82 millió nézőt jelentett. A negyedik pozícióban a Barátok közt csütörtöki epizódja található, utána pedig jön a Megasztár, amely már régen lépte át a 40 százalékos közönségarányt. Most sikerült, átlagosan 1,75 millióan figyelték a visszatérő, régi megasztároknak és a harmadik széria még állva maradt szereplőinek duettjeit. Szép nézettséget hozott még a Vészhelyzet, az Esti showder, a pénteki Fókusz vagy a Gyurcsány Ferencet feladványként kiagyaló, ezáltal panaszokat maga után vonó Activity is. A tíz legnézettebb műsorból hét az RTL Klubon futott - nem számítva persze a választással kapcsolatos adásokat.

A 18-49-es célcsoportnál RTL-es műsorok foglalták el a dobogót. A Vészhelyzet volt a legnézettebb, száz tévézőből 43 figyelte a véres szikék, lobogó, fehér, orvosi köpenyek és az infúziók világában játszódó sorozat múlt heti részét. A Bk és a Rejtélyek városa is remek eredményt ért el, 40 százalék közüli közönségaránnyal. Ebben a korcsoportban a TV2 az Áll az alku-t és a Megasztár-t delegálta a legjobbak közé.

A szerdai meccs

A szerda esti, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor közti politikai vitát az RTL Klubon nézték legtöbben. A csatorna már aznap délután erősen nyitott, hiszen a 18-49-es korcsoportban Balázs szembesítőshow-ja, a Mónika és a Híradó is bő negyven százalékos közönségaránnyal futott. A Választás 2006 című műsort az RTL Klubon az épp tévéző, fiatalabb nézők 30,9 százaléka követte. A korcsoportnál ennél valamivel gyengébb - de egymáshoz hasonló - nézettséget ért el a TV2 és az MTV. Az ezt követő Barátok közt sok nézőt megtartott, így műsorsávjában legyűrte az Áll az alku-t, ám amint vége lett a Berényiék napi kalandjainak, sokan átkapcsoltak TV2-es vetélkedő végére.

A teljes lakosságnál is hasonló a helyzet. A vita alatt az RTL bizonyult legnépszerűbbnek, az összes magyar tévéző 27,4 százaléka, azaz 1 millió 317 ezer ember nézte a Gyurcsány-Orbán vitát ezen a csatornán. 23,6 százalék döntött úgy, hogy a politikai összecsapást a TV2 képernyőjén kíséri figyelemmel, 23,4 százalék pedig úgy vélte, hogy az MTV a legmegfelelőbb erre. A teljes, felnőtt lakosságból (körülbelül 7,8 millió fő) 514 ezeren nézték Az Este Extra című előzetes műsort, majd a vita után bő egymillió néző maradt még az m1-en, hogy meghallgassa a szakértők értékelését. Az m2-t a vita alatt a tévéző lakosság 0,9 százaléka válaszotta, ez az arányszám 1,4 százalékra nőtt, az elemző műsor miatt.

Összesen négymillióan nézték a különböző televíziós csatornákon a miniszterelnök-jelöltek szerda esti vitáját az AGB Nielsen Médiakutató felmérése szerint. Hárommillió 946 ezer 987 nézőt mértek a teljes népesség, azaz a négy évesnél idősebbek, és hárommillió 672 ezer 685 főt a felnőtt lakosság, azaz a tizennyolc éves és idősebb korosztály körében. Az élő közvetítés idején felvett műszeres közönségmérési adatok 840 háztartásra terjednek ki, a teljes népesség körében ez 1942 személyt, a felnőtt lakosság körében 1634 személyt jelent. Az AGB Nielsen több éve folyamatosan végez ilyen módszerrel felmérést. Az adatok szerint a felnőtt nézők átlagosan 63 percig nézték a vitát, ez az adat a teljes lakosság körében 61 perc volt. Az összesítés kilenc televíziós csatorna szerda este 19 óra és 20 óra 22 perc közötti, azaz a tényleges vita időtartama alatt mért adatai alapján készült.