Megkezdte működését az első román gazdasági hírtévé, a The Money Channel. Első műsorában romániai üzletembereket mutatott be.

Az új román televízió programja szerint, kilenc témacsoportban kínál tájékoztatást: makrogazdaság, pénzügy-bankvilág, tőkepiacok, költségvetés, jogi-szabályozási környezet, irányadó iparágak, emberi erőforrások-foglalkoztatás, egészségügy, üzleti környezet-hangulat, jelentette a Rompres hírügynökség kedden.

Az Echo, a magyar gazdasági hírtévé még tavaly szeptemberben kezdte meg működését. A napi 24 órában sugárzó, gazdasági tárgyú híreket óránként szolgáltató csatorna műsora osztott képernyőn látható, így a nézők az adás alatt folyamatosan juthatnak futószöveges sávokban vagy külön "dobozokban" frissülő információkhoz. A csatorna tulajdonosa hazánk egyik ismert üzletembere, Széles Gábor. A csatorna indításáról szóló tervei bejelentésekor azt mondta: nem a Hír TV konkurenciáját kívánja elindítani, még csak nem is hírtelevíziót, hanem politikailag függetlennek szánt, értelmiségieket megcélzó médiumot, amely reményei szerint egy év elteltével áll meg a saját lábán.