Tévés főszerepben a cunami

Vágólapra másolva!
A 2004-es thaiföldi cunami-katasztrófa, illetve az azt követő napok megfilmesítését kezdte meg nemrég a BBC. A főszerepre - a szőkőár mellett - nem kisebb sztárt sikerült megnyerni, mint Tim Roth.
Vágólapra másolva!

A tévés dokumentumdráma a BBC2 produkciójaként valósul meg, a tervek szerint az idei év vége felé kerül adásba. A filmet jegyző Abi Morgantől nem áll távol a megrázó témák feldolgozása, hiszen legutóbbi minisorozatában, a Sex Traffic-ben például az élőhús-kereskedelem problémakörét vette górcső alá.

A tévéfilm főszerepét az a Tim Roth játssza, aki szélesebb körben az első két Tarantino-filmmel vált népszerűvé, de az alternatív szférában már korábban is ismert volt olyan alkotásokból, mint a Rosencrantz és Guildenstern halott című különös Hamlet-parafrázis vagy a Vincent és Theo, amelyben Van Gogh-ot személyesítette meg.

A női főszerepet az egzotikus kinézetű Sophie Okonedo alakítja - ő sem csak a thaiföldi környezetbe illő külseje miatt került a produkcióba, színészi képességei is meggyőzték az alkotókat: például a Hotel Ruandában nyújtott alakításáért tavaly Oscar-díjra is jelölték.

A tévéfilmet nemcsak hogy eredeti helyszíneken, de a szőkőárral leginkább sújtott városokban, Phuket és Khao Lak területén forgatják. Abi Morgan valódi túlélőkkel is készített interjúkat, sőt, egy ideig szinte együtt is élt velük annak érdekében, hogy a tévében bemutatott dráma minél élethűbb - és egyszersmind minél hatásosabb - legyen.