Zavar az éjszakai műsorsávban

Vágólapra másolva!
Éjfél után az álmok nyugtalanná válnak, panaszosan nyüszít a kutya, a rosszban sántikálók pedig gonosz útjukra indulnak. Némelyik kisebb tévé megpróbálja tartalommal megtölteni az éjszakai órákat, ám ez nem mindig sikerül.
Vágólapra másolva!

"Eladja majd az ingatlant, de egy rokona beteg lesz, és kórházba kerül" - mondja Gizella jósnő a Budapest tévén, két gyertya mögött, egy fekete-fehér mintás terítő felett, vörös függönyök által határolva. Mint egy rossz pillanat a Twin Peaks-ből. Miközben a kártyavető asszony egykedvűen néz a kamerába, várakozó álláspontra helyezkedik, már cseng is a telefon, egy idős, rekedt hangú nő érdeklődik sorsa felől. Gizella előbb egy gonosz lényt vizionál, aki rosszindulatú pletykákat terjeszt, megmérgezvén a relációt, majd olyat mond ("Ebből a párkapcsolatból egy nagyon hosszú párkapcsolatot látok, ami meg fog önökkel történni"), ami arra enged következtetni, hogy itt - a közeljövő biztos megismerésén túl - egyfajta szó-puzzle is játszható fejben, hátha úgy kijön valami értelmes.

Próbáljuk megfejteni, mi az az aranyozott kis izé az asztalon - távolról egy piciny oroszlánnak tűnik, indián tolldíszben. A méla unalom percei után újabb telefon, egy segítőkész hang bejelenti, hogy 777 helyett 111 áll a kiírt telefonszám végén, ő a jelek szerint régi, rutinos telefonáló. "Ez egy pici hiba" - lép túl a zavaron a számok összekeveredését előre nem látó asszony, majd meghallgatja az egészségi állapotot firtató kérdést, ám a kártyalapok lehullanak a földre. Baljós előjelek. "Sikerül eladni a földet, de van valaki a család körül, aki nem őszinte. Valaki beteg lesz a családból" - hangzik a riasztó prognózis, ami sok kockázatot nem hordoz magában: egy kis tüsszentéssel súlyosbított orrfolyás, előbb-utóbb úgyis összejön a famíliában.

A Telejósda a Budapest tévé kínálatában található, hol a Szellők szárnyán című operettválogatás után, hol az egészen bizarr, már-már szürreális, külön cikket érdemlő Anettka-féle orosz nyelvleckéket követően. Egyike azon képződményeknek, melyek arra épülnek, hogy a tévék ne csak a reklámblokkok alatt, vagy a szponzorált műsorokkal keressenek pénzt. A kultúra közvetítése - informálás - szórakoztatás hármasából, egyik sem valósul meg sem ebben, sem a "hívj, vagy megölöm magam!"-szerű betelefonálós játékokban, hol a "pénzeső" valójában a tévé, a szolgáltató és a szervező számára az. A tévés-jósnős műsor szervezői ugyanazok, mint a több csatornán is elterjedt játékok esetében (a TeleMedia InteracTV Kft. és a TeleMedia Interaktív Szolgáltatások Kft.), és itt is fenntartják a jogot a műsor bármikor történő felfüggesztésére vagy beszüntetésére. A műsorral kapcsolatos valamennyi kérdésben a szervezők döntése végleges és megfellebbezhetetlen - áll a Telejósda leírásában, hogy panasz ne legyen.

Az adás nem csak az inszomniával küzdő, autóriasztók vagy kutyavonyítás miatt aludni nem tudó, álmatlanul forgolódó tévézők számára elérhető, a sorsa miatt aggódó, a jövő kiszámíthatatlan örvénylésén rettegő honpolgár néha délután is találkozhat vele. Akkor fantasztikus ajánlattal állnak elő, egy emeltdíjas telefonhívásért, két egész kérdést is fel lehet tenni a kártyakeverés előtt. Innen csak egy lépés a tévén keresztül történő energetizáló masszírozás, a kollektív szellemidézés, az ötszáz forintos sms-ért bemutatott tévébukfenc, és előbb-utóbb valaki rettenetes világvégét jósol majd kávézaccból, csirkecsontból, birkabélből. Armageddon, és csak 300 forintba kerül.

Kalmár Csaba