Vágólapra másolva!
Néha előfordul, hogy a reklámblokk előtti pillanatban ugrik ki egy őrjöngő bennszülött a nádfedeles kalyibából, majd jön a müzli, a mosópor és a sampon - a néző meg marad, mert várja a folytatást. Gyakran van olyan, hogy egy tévésorozat egy-egy része végén derül ki valami meghökkentő tény, netán akkor bukkan fel egy halottnak hitt szereplő. Ezek a húzások persze mind azt szolgálják, hogy a néző maradjon hű a szériához, legyen a képernyő előtt tíz perc vagy egy nap múlva is. Most az évadokat lezáró pillanatokra fókuszáltunk.
Vágólapra másolva!

Mielőtt hosszabb szünetre megy egy tévésorozat, a forgatókönyvírók betesznek egy újabb fordulatot, valami meglepő eseményt vagy épp ijesztő akciójelenetet, hogy a fanatikus nézőnek semmiképp ne legyen nyugodt nyara, ne pihenhessen le a tóparton egy napernyő alá, megtalálván lelki békéjét, régóta keresett belső harmóniáját és összegyűrt keresztrejtvény-újságját. Az érdeklődés fenntartása érdekében a sorozatok évadjai nem szoktak megnyugtató jelenetekkel végződni, a néző olyan ritkán kap választ a kérdésekre, mint a tanár, aki a legrosszabb nebulót felelteti egy háromhetes anyagból. A feszültség lebegtetését kis dózisokban naponta megkapja a sokat szenvedett tévéző, hiszen nyilvánvaló, hogy a reklámblokk előtti pillanatban kezd el valaki (vagy valami?) szöszmötölni a sötét bokorban, nyilvánvalóan gonosz szándékkal, a vadkempingező fiatalok legnagyobb rémületére, és az sem kérdéses, hogy a szappanoperák epizódjainak a végén derül ki, hogy a X nem is Y fia, hanem Z-é, sőt, nem is fiú, hanem valójában lány.

A néző olykor hajlamos megunni kedvenc sorozatát, pláne ha hosszabb szünet, akár egy teljes nyár van két epizód között, ezért az élelmes producerek kitaláltak egy olyan gonosz húzást, amivel nemcsak hogy a képernyő elé szegezik a rest nézőket a következő epizódra is, hanem permanens lelki fájdalmat is okoznak azzal, ha egy héten nem kapja meg a hűséges rajongó a heti sorozatbetevőjét. A találmány, amivel ezt elérték, a cliffhanger, vagyis olyan tévés jelenet, mely segítségével lógni hagyják a nézőt a bizonytalanban - több hónapon keresztül. Meghalt-e Jockey Ewing vagy csak ezt is Pamela álmodta? Alszik-e Jack Bauer vagy 24 órán át csak a terroristákat hajkurássza - és mi történt a Lost-ban? Mi van a csapóajtó alatt?

A The Sopranos - Maffiózók második évadja úgy ér véget, hogy a végtelenül "rokonszenves" és - nem mellesleg - remek magyar szinkronnal bíró Livia Sopranót hamis jeggyel feltartóztatják a repülőtéren, a villába pedig nyomozók érkeznek, házkutatási paranccsal. A bilincsben elvezetett családfőt az ajtóban és a hazatérő Meadow és kis társasága épp meglátja, a lány sírva-zokogva hull az ágyra. Rövidre rá a régi cimborák (a szabadlábon védekező Tonyval az élen) csúnyán likvidálják a besúgóvá vált Pussyt, majd a tetemet láncokkal átkötött zsákban leeresztik a háborgó tenger fenekére. Valahogy így képzeljük el a korrekt évadzáró epizódot: váratlan rajtaütés, vérbosszú, de jó pár nyitva hagyott kérdés is marad.

Összeszedtünk tíz olyan sorozatfinálét, ami nem kevés bosszúságot okozott a híveknek, ellenben témát adott a minden vásárlóval szívesen eldiskuráló zöldségesnek, a nyári táborok lakóinak, a játszótéren homokot túró gyerkőcnek és a rájuk vigyázó fiatal anyukáknak. A sorrend természetes szubjektív, itt nincs általános mérő: nehéz eldönteni, hogy egy százmilliók által követett sorozat közepesen meglepő záróakkordja szólt nagyobbat, vagy egy kevésbé népszerű, de attól még igényes sorozat utolsó perce okozott-e komolyabb mérgelődést - na és persze mi sem láttuk az összes tévésorozat összes részét, noha nagyon iparkodtunk.

Természetesen az élményeket rontó részeket előre jelezzük, ott csak a szöveg kijelölésével juthat hozzá a megfejtéshez az olvasó - amennyiben nem tud várni pár hónapot, évet, hogy megtudja, kié a mosdóban hagyott véres ing. Több esetben nem trükköztünk, olvashatóan hagytuk a végkifejletet, hiszen a sorozat már lement Magyarországon - akár ismétlésekkel is.

10. Vészhelyzet

Veterán sorozatként a Vészhelyzet-ben mindig történt valami meglepő az évadok végén. Elment valamelyik szereplő, vagy drogos lett, vagy egyszerűen lelőttek valakit - hiába, csak a közhely jutott, hiszen a nagy ötleteket valahogy mindig évad közepén sikerült ellőni, akkor zuhan le egy helikopter, hogy ledarálja egy orvos kezét, és akkor történnek meg a legszörnyűbb szakítások és halálesetek. A 10. évad vége még frissen élhet a nézőkben, ahol is egy egyszerű autókázás torkollott lövöldözésbe.

Mi történt? (jelölje ki, hogy olvasható legyen) Ezúttal nem Carter doki drogozott be, és nem Mark Green nyírt ki egy rossz embert a liftben a biztonsági kamerák szeme láttára, hanem Pratt doktor és Csen doktornő keveredett akaratukon kívül tűzpárbajba, ami persze úgy lett beállítva, hogy tragikus véget ért főhőseink részéről. Ásítsunk együtt.

Anyázás faktor: 2/10. Igazából csak az elvárást hozta a finálé, ezért senki sem durrogott, maximum pár pezsgősüveg.