Nyár a magyar tévékben

Vágólapra másolva!
A nyár csak látszólag jelent pangást a tévécsatornáknál, mert sok őszi produkció előkészületei már javában zajlanak, és pár műsort nyáron fel is vesznek - például tavaly a Vásott kölykök is ilyen volt. Azt nem ígérjük, hogy idén lesz nyár, de azt igen, hogy az annak hívott hetekben is lehet tévézni. A nagy dobásokra, új amerikai sorozatokra és a semmiből előráncigált sztárrá kinevezett arcokra még szeptemberig várni kell, de azért addig is akad néznivaló, főleg akkor, ha augusztusban már egybefüggő jégpáncél fedi a Balatont, szélvihar pusztítja a kiskertet, és havazik a horvát tengerparton.
Vágólapra másolva!

Nyáron praktikus többet a szabadban lenni és kevesebbet tévézni: az őszi, esős estéken aztán megint lehet bámulni a képernyőt. Júliusban, augusztusban rendszerint ismétlésekből, B kategóriás filmekből élnek a csatornák, a masszív Piedone századszor is lekever egy csattanós nyaklevest egy hőzöngő hongkonginak, miközben el lehet lőni az év közben rossz nézettség miatt programból levett sorozatokat is. Amerikában ilyenkor közepesen gyenge realitykkel próbálják otthon tartani a nézőket, hol kisebb sztárokat helyeznek számukra idegen körülmények közé, hol csinos nőket mutatnak, amint bénán pasiznak (ilyesmi lesz az ABC-n jövő héten startoló How to get the guy). De vissza a felhős, borongós magyar valóságba, nézzük, mit kínál a négy legnézettebb csatorna - elsőként az m1.

Az m1 június 6-tól ismétli az Életképek című sorozatát, hétköznapokon 17.00-kor. Június 11-étől jön a Szuperbuli Nyári koktél, újból vasárnap esténként. Június 10-étől lehet röhögni, kuncogni vagy épp mérgelődni, középdöntőkkel és döntővel jelentkezik a Humorfesztivál. Hofi Gézára is emlékezik a csatorna, születésnapja alkalmából, péntek esténként, július végétől.

Június végétől régi magyar sikerfilmek kerülnek adásba szerda esténként (Mese a 12 találatról, Az aranyember, Egy pikoló világos, Janika). Június közepétől jön a Csillagjegyek, egy francia bűnügyi sorozat hétfő esténként, ugyanakkor a Nő fehérben című francia sorozat folytatása csütörtök-péntek esténként várható. Július közepétől a Garonne francia sorozatot követhetik a nézők, csütörtök-péntek esténként. Június 10-én startol a Hawaii üzenetek, egy 13 részes kalandos amerikai tévésorozat szombat-vasárnap délutánonként.

A szünidőben a gyerekeké és a kamaszoké az m1 képernyője 9-től 11-ig: Jön Marco és Gina, a Kutya legyek, a Hurrá, vidékre költözünk!, de lesz Kölyökidő, Orrom krumpli, Vár állott és egyéb gyerek- és ifjúsági ismétlések.

Komolyabb tartalommal is készül a közszolgálati adó: a Szépséges fiatalság négyrészes olasz sorozat vasárnap esténként, június 11-től, de lesz sorozat a világhírű dokumentum-rendező, Michael Moore filmjeiből (Roger és én; Hű, de nagy!; Kóla, puska, sült krumpli; Fahrenheit 9/11) - szerda késő esténként, július elejétől. Az utolsó édenkertek a címe annak a tízrészes dél-afrikai természet-filmsorozatnak, mely péntek délutánonként lesz látható, június 9-től. A Feszti-körkép - fesztiváljáró kulturális magazin - szombat délutánonként jelentkezik, Örömzene címmel pedig zenei csemegék (José Cura, Bobby McFerrin) lesznek, szombat esténként, július elejétől.

Kultúrház? Az Este után nyáron is minden hétköznap, de nagyobb terjedelemben és új formában bukkan fel, ott lesz a Pécsi Országos Színházi Találkozón, tudósít a VOLT Fesztiválról, a Szegedi Ifjúsági Napokról és persze a Sziget Fesztiválról. A Múzeumok éjszakája is kap pár órát az MTV-n, akárcsak Kapolcs - a Művészetek Völgye július 28. és augusztus 6. között.

Bár a legnagyobb sportesemény az RTL (és Sport) Klubon megy, az MTV is sportol a nyáron, lesz Vízilabda-Világliga (június 13-18. közt), Moto GP- futamok rendszeresen vasárnaponként, kajak-kenu Eb, öttusa-Eb, július 26. és augusztus 6. közt úszó-Eb. Az atlétikai Európa-bajnoksággal is foglalkoznak, de lesz kajak-kenu világbajnokság is.