Kelly Osbourne tévéshow-t kap

Vágólapra másolva!
Ozzy Osbourne nem kevésbé vadóc lánya kapta meg egy valóságshow vezetését - talán egy-két rockbetét is becsúszik majd a műsor közben.
Vágólapra másolva!

Az Osbourne-lány korán a papa nyomdokaiba lépett: az 1984-ben született lány első saját lemeze, a Shut Up 2002-ben jelent meg. Ő is, mint apja, inkább énekesként ismert, a képernyőn eddig a különc család életét megörökítő Osbournes-on kívül, csak a Life As We Know It című sorozatban láthattuk.

Most mégis egy valóságshow vezetését veszi át, a Hugh Grant mellől ismert Elizabeth Hurley-tól. A Sky One-on futó Project Catwalk tizenkét leendő divattervező vetélkedését mutatja be a nézők kegyeiért és az adás fődíjáért. A három legügyesebb, egy-egy bemutatkozási lehetőséget nyer a London Fashion Week nevű rangos divatmagazinban, közülük egynek pedig húszezer font is üti a markát.

A műsor érdekessége, hogy a verseny két fronton zajlik: a tervezők mellett ugyanis a ruhákat bemutató modellek is, kiesési rendszerben, fokozatosan tűnnek el az adásból. Menő modellügynökségek, mint a Select, az ICM, a Premier és a Models 1 versenyezteti manökenjeit, akik közül a legjobbak az Elle oldalain pózolhatnak majd.

Az Osbourne-lány már nagyon várja, hogy átvehesse a mikrofont Hurley-tól, ahogyan ő maga fogalmazott: "Egy nagy álmom valósul meg azzal, hogy egy olyan show-t vezethetek, amiben egyszerre van jelen két szerelmem, a tévé és a divat. Mit akarhat még egy lány?"