Vébé-tévé: baj van az árnyékokkal

Vágólapra másolva!
A frankfurti és a gelsenkircheni stadion mozgatható tetőit már a délutáni mérkőzésekre is behúzhatják, mert a tévénézőket nagyon zavarja az erős napfény, pontosabban a fény és az árnyék éles kontrasztja.
Vágólapra másolva!

A hírt a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség médiaigazgatója jelentette be. "A fény és az árnyék váltakozása miatt különösen a tévénézők milliói látnak rosszul, ezért behúznánk a tetőket" - közölte Markus Siegler. Az intézkedést már a következő mérkőzéseken érvényesíteni akarják, feltéve, ha az érintett csapatok is hozzájárulnak ehhez.

"Aki nézte a szombat délutáni mérkőzéseket a tévében, mikor sütött a nap, az láthatta, hogy nem a legszebb a tévés kép. Meg kell értenünk, hogy milliók és milliók nézik a meccseket, és nem kapnak szép képet ezekkel az árnyékokkal" - tette hozzá, ugyanakkor belátta, hogy a játékosok érdekeit sem szabad figyelmen kívül hagyni. Mivel Németországba is beköszöntött a nyár, a napos, meleg időben, behúzott tetők alatt hamar úgy éreznék magukat a futballisták, mintha szaunában lennének.