DeVito 23 év után újra a tévében

Vágólapra másolva!
Danny DeVito a nagy sikerű Taxi óta nem vállalt állandó szerepet egyetlen tévésorozatban sem - huszonhárom év kellett, hogy megtörjön a jég.
Vágólapra másolva!

Ugye emlékszünk még? Danny DeVito játszotta a Taxi-ban az elviselhetetlen főnököt, Louie De Palmát, akit mindannyian imádtunk gyűlölni. Ki hinné, hogy ennek már huszonhárom éve! Az eredeti sorozat ugyanis 1978-tól 1983-ig ment a tévé műsorán, DeVito pedig azóta nem vállalt komolyabb szerepet tévéműsorban.

Persze egy-egy feledhetetlen epizódszereplésre így is futotta: ki ne emlékezne például szenzációs sztriptízére Phoebe leánybúcsúján, a Jóbarátok-ban? A színész ezenkívül feltűnt néhány Saturday Night Live-ban (igaz, hogy ez nem hagyományos sorozat), és a Pearl, illetve az Ed egy-egy részében is láthattuk. Néha csak hallhattuk őt, például, amikor a Simpson család-ban, Homer néhány epizódban feltűnő féltestvérének, Herb Powellnek kölcsönözte a hangját.

Mozis sikerei mellett DeVito mindig visszavágyott a tévéhez is, de csak most érkezett el az idő, hogy ez a vágy valóra váljon. Ahogyan maga DeVito fogalmazott: "Valami olyat kerestem, ami nagyon izgalmas, és emellett képes azt az érzést kelteni bennem, mintha a többi színésszel együtt a színpadon állnék."

DeVito végül - majd' negyed század után - az FX csatornán tér vissza a képernyőre, az ezen a héten induló It's Always Sunny in Philadelphia című sorozattal. A műsor négy, harminc év körüli barát életét mutatja be, akik együtt vezetnek egy bárt. A haverok között egy testvérpár is található, DeVito az ő apjukat játssza. Figurája - a taxis főnökhöz hasonlóan - idegesítően szeretni való, itt azzal megy gyerekei agyára, hogy miután elvált Anne Archer által játszott feleségétől, állandóan ott lebzsel náluk a bárban.