Kritizál a Shop Stop rendezője

Vágólapra másolva!
A Shop Stop rendezője, Kevin Smith mozikritikusként tűnik fel a tévében - előtte a legendás showman, Jay Leno mondja el véleményét a legújabb filmekről.
Vágólapra másolva!

Az amerikai tévé egyik főkritikusa, Roger Ebert már jó harminc éve azzal foglalkozik, hogy különböző tévéshow-kban mondja el a véleményét a frissen a mozikba került filmekről. 2000 óta hű társa ebben a munkában Richard Roeper, akivel azóta közösen vezetik az Ebert & Roeper című műsort. Ebertet azonban, rákbetegségének szövődményei miatt, sürgősen kórházba kellett szállítani, így felépüléséig helyettest kerestek a készítők.

Valószínűleg nem akarták azonban, hogy Ebert helyett valaki más személye rögzüljön a nézőkben, így nem egy állandó szereplőt választottak, folyamatosan váltogatják Roeper ideiglenes társát. Augusztus elején először az NBC Tonight Show-jának házigazdája, Jay Leno lép fel az Ebert & Roeper-ben, aki többek között a Miami Vice moziváltozatával kapcsolatban is megosztja gondolatait a nézőkkel.

Roeper örül a választásnak, hiszen ő nemcsak showmesterként, de mozirajongóként is ismeri Lenót. Utána Kevin Smith veszi át a stafétabotot, aki így szerencsére már lecsúszik arról, hogy a saját filmjéről, a Shop Stop nemrég bemutatott második részéről kelljen beszélnie.

A hírek szerint egyébként Ebert állapota folyamatosan javul, és betegségéhez képest egészen jó formában van, így a készítők mindenképp visszavárják őt a műsorba - reméljük, kettőnél több helyettest nem is kell szerezni a show-hoz.