A címben szereplő kifejezések valójában instrukciók, melyek a Megatánc válogatóján hangzottak el. Fellebbentjük a fátylat a zsűriről, szlenget fejtünk, és eredeti ötletet adunk az illetékesnek a következő megaprodukcióhoz.

"Neked pedig felírunk egy levél Cavintont"- mondta Novák Péter a Megatánc selejtezőn annak az indulónak, aki néhányszor eltévesztette a lépést. Pedig a tét nem kicsi, az utolsó válogatáson dől el, hogy a több ezer jelentkező közül visszahívott mintegy száz jelölt közül ki lesz az ötven, aki már adásba, az elődöntőbe kerül. Az ősszel induló műsorban aztán már gyorsan tizenhatra (fele fiú, fele lány) csökken a létszám, hogy fordulónként kettővel kevesebben táncoljanak a győzelemért.

A válogatás utolsó fordulóján jártunk, a jelentkezők egy filmgyári stúdió előtt izgultak, és gyakorolták azt a kétperces mozdulatsort, amit egy nappal korábban Seres Attila a Megasztár sorozat koreográfusa tanított be nekik. A folyosón azok melegítettek, akikre nemsokára sor kerül, a kíváncsiak az ajtó kémlelőnyílásán keresztül lesték, mi történik odabent a zsűri előtt.

Az [origo] lábujjhegyen lopakodott be a hátsó bejáraton át, és próbált úgy elhelyezkedni, hogy ne akadályozza a munkát, ami majdnem sikerült is, csak egy kamerás ember botlott el egy táskában. Első körben a zsűri összetétele érdekelt minket: az előző zsűri joker-figurája (mert sem a zene, sem a tánc területén nem mondható szakembernek, de újságíróként bevethető), Bakács Tibor Settenkedő nincs benne az új sorozatban, ahogy a "party animal" hírében álló Soma és Pély Barna is hiányozni fog. A közös halmaz egyetlen eleme Novák Péter, aki koreográfusok gyermekeként maga is tanult táncolni, és színészettel is foglalkozott. Novák mellett Kishonti Ildikó ül még az asztalnál, akit elsősorban színészként ismerünk, de musical szakon végzett, Daniela Hernandez Faith, mexikói-magyar táncos-koreográfus, Keveházi Gábor, az opera balettigazgatója, és Juronics Tamás táncos, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője.

Ezek szerint balett és kortárs tánc területén erős a zsűri, társastáncban vagy hiphopban kevesebb a gyakorlatuk, igaz, nekik nem kell bizonyítaniuk. A véleményükre viszont szükség lesz, mert a döntőkben a legkülönbözőbb műfajokban kell majd a versenyzőknek villogniuk, nem jöhetnek zavarba electric boogie elemektől sem. A jelentkezők máshonnan jöttek, mint a zsűri, mondta el Csényi Kati főszerkesztő, akinek a nevéhez köthető az eddigi összes Mega-produkció. Arra számítottak, amikor meghirdették a Megatánc selejtezőjét, hogy a szakma jobban megmozdul majd a vetélkedő alkalmából, hiszen most nem volt olyan feltétel, amely kizárta volna a profikat. Jöttek ugyan balettkarosok, és táncfőiskolás is van a jelentkezők között, a többség azonban a street-stílusok, például a hiphop tánc művelői közül érkezett.

Ez jól látszott a selejtezőn is, a klasszikus képzés rögtön feltűnik a járáson, a tartáson, azon, ahogy a delikvens beleáll egy ugrás után a földbe. Az erő-elemeknél már az is bizonyít, akinek a fején baseballsapka van, a hátsóját pedig az rázza a legjobban, aki eddig leginkább house-partikon bizonyította rátermettségét. Éppen ezért nehéz megmondani, hogy milyen az ideális Megatánc-versenyző: a sokoldalú tánctudás és megfelelő ráznivaló mellett a személyiség is számítani fog, utóbbiról a válogatáson nem sok derül ki.

TV2/Hornok Ildikó

Nanion, a Cavinton-kúrára utasított táncos szerint minden koreográfiát be lehet tanulni, a jelentkezők között az fog dönteni, hogy valaki át tudja-e adni azt, ami belül van. A selejtezőkön megismert barátnője, Wanda ezt úgy fogalmazza meg, hogy a sok hasonló figura között a zsűri az eredeti személyiségeket keresi, ebből a szempontból ők ketten hajfonatokkal, izmos sminkkel, jelentős tarajjal és orrbavalóval a feltűnőbbek között vannak. Eredetiségük mellett kondíciójukban bíznak, szerintük ezzel náluk (mivel profi táncosok) nem lehet baj, és esetükben szóba sem jöhet az sem, ami már több induló esetén előfordult, hogy nem bírták a nyomást, és elpárologtak a válogatás helyszínéről. Egyikük sem tart a zsűritől, szerintük ebben a helyzetben egyszerűen ők a közönség, akik számára a legjobbat kell nyújtani és akik részéről az őszinteség a legfontosabb.