Vágólapra másolva!
Az ország tesztje újabb vizsga elé állítja a tévézőket. Vágó István a régi, ezúttal azonban nem Marsi Anikó áll mellette, Lilu lesz a társa. Ezúttal is több csoport vetélkedik, így titkárnők és nyomozók is próbára tehetik emlékezőképességüket. Ki hordott nyakkendőt a legutóbbi bejátszáson? Volt-e szobor a téren, az előbb látott képsoron?
Vágólapra másolva!

A sokakat megmozgató játékos vetélkedő, amely több országot is meghódított, 2003-tól szerepel az RTL Klub műsorán. Az indulás óta öt egész estét betöltő játékban vehettek részt a nézők. Elsőként az IQ-teszt volt, majd a Nagy KRESZ-vizsga azt próbálta kideríteni, hogy a magyarok mennyire vannak tisztában a közlekedés szabályaival. A Nagy tudáspróba az emberek általános műveltségét mérte, a Nagy évismétlés 2004 pedig azt kísérelte meg kideríteni, hogy emlékeznek-e a nézők és a stúdióvendégek a 2004-es év legfontosabb eseményeire. Az első adás nagy sikerére (értsd: nézettségi adataira) való tekintettel 2005-ben megismétlődött az IQ-teszt.

Az ország tesztje ez alkalommal a memóriát teszi próbára. A sok filmbejátszás, a fotók, az ábrák, a különböző hanghatások mind-mind azt a célt szolgálják, hogy a néző tesztelhesse memóriáját. Hogy mi a különbség a vizuális, az auditoros vagy szemantikus memória között? Az ígéretek szerint az est végére ez is kiderül. A válaszokat internetről letölthető vagy újságokban megjelenő lapokra írhatja a néző, így könnyebb az értékelés. Az élő adás interaktív: a játékosok sms-ben is beküldhetik a válaszokat, és eredményükről fordulónként szöveges értékelést kapnak.

Forrás: [origo]

A stúdióban egymással küzdő csapatok, amelyek egyenként huszonöt főből állnak, általában a magyar társadalom öt jellemző karakterét vagy egy-egy szakmát képviselik. Ezúttal a nyomozók, titkárnők, orvosok, brókerek és a diákok versengenek majd. A csapatokon túl hat médiaszemélyiség teszi próbára memóriáját. Hernádi Judit, Kapócs Zsóka, Csonka András, Hajas László,és a sportkarrierjéhez visszatérő Kovács Ágnes már vállalkoztak erre a kihívásra. A szeptember 9-én látható show-t két műsorvezető irányítja: a korábbi évekhez képest a műsorvezetők személyében változás történt, Vágó István társa ugyanis ezúttal Lilu lesz. Vágó a feladatokat mondja el, míg Lilu a stúdióvendégeket és a csapatokat lelkesíti majd.