"Piszkosul nem volt mázlija"

A Budapesti Állat- és Növénykert sajtóreferensét, Hanga Zoltánt kérdeztük Steve Irwin haláláról és úgy általában a természetfilmezésről - kiderül, mit gondol a szakember.

"Piszkosul nem volt mázlija" - ezekkel a szavakkal kezdi mondandóját Hanga Zoltán, amikor az iránt érdeklődünk, hogy mit gondol a krokodilvadász haláláról. Zoltán szerint csakis a balszerencse számlájára írható, hogy egy olyan tapasztalt, az állatok szokásait jól ismerő ember, mint amilyen Irwin is volt, egy ilyen abszurd helyzetben veszítse életét. Az ausztrál fenegyerek ugyanis krokodilokkal és mérges pókokkal hihetetlenül veszélyes - ám azért általában jól kiszámított rizikófaktorú - mutatványokat művelt, amiket sorra megúszott, többé-kevésbé ép bőrrel - ehhez képest lehetetlennek tűnik, hogy éppen egy, az emberre általában igen veszélytelen ráját heccelt volna fel annyira, hogy az a halálát okozza.

Zoltán ezért nem is tartja megfelelőnek a híradásokban szereplő rájatámadás kifejezést, hiszen a rája valószínűleg nem támadott, hanem éppen ellenkezőleg, védekezni próbált. Ennek ellenére nehezen tudja elképzelni, hogy Irwin direkt szórakozott volna vele. A szerencsétlen baleset helyszíne, a Nagy-korallzátony környéke - mint arra a terület elnevezése is utal - ugyanis tele van zegzugos, víz alatti folyosókkal, amelyekben egy tapasztalt búvár sem mindig veszi észre a rá leselkedő veszélyt. Zoltán szerint Irwin halálát egy "végzetes koccanás" okozhatta, vagyis az, hogy a sötétben nem látta meg idejében az állatot, és véletlenül összeütközött vele. A rájáknak ez a bizonyos faja, a rövidfarkú tüskés rája már csak a puszta ütközés során is komoly sérüléseket tud okozni egy embernek, hiszen "jó nagydarab állat", kifejlett példánya akár a háromméteres hosszúságot is elérheti. A végzetes sebet persze a rája farkán lévő tüske ejtette, amely Irwin mellkasába hatolt.

A krokodilvadász személyével kapcsolatban Zoltán fontosnak tartja kiemelni, hogy Irwin nemcsak egy krokodilokkal birkózó, kivagyi fickó volt, hanem komoly szakember is, aki rendkívül sokat tett Ausztrália élővilágáért: az általa működtetett Australia Zoo például roppant fontos bemutatóhelye a kontinensen élő állatoknak és növényeknek. Mint megtudtuk, Irwinnek jelentős szerepe volt abban a tévés kampányban is, amely a turisták által Ausztráliába bevitt élőlények számát próbálta visszaszorítani - a magányos földrész élővilága ugyanis az évmilliók során önállóan, a többi kontinenstől teljesen elszigetelődve alakult ki, és éppen ezért olyan unikális. Ennek tükrében Irwin harsány előadásmódja, hajmeresztő trükkjei (például hogy újszülött gyermekét is bevitte a krokodilok közé) is a nézők figyelmének felkeltését és ezáltal az állatokra való tudatosabb figyelés elérését szolgálta.

Zoltán személyes kedvence a természetfilmesek közül David Attenborough, akinek higgadt, a határokat betartó személyisége tulajdonképpen szöges ellentétben áll Irwinével. Célja viszont ugyanaz: megismertetni a nézőkkel a természet szépségeit, ránevelni őket az állatok és növények szeretetére. Zoltán szerint Attenborough rendkívül sokat tett a természetfilmes szemlélet megváltozásáért, sőt - bár ez elsőre eléggé hihetetlennek tűnik - közvetve neki köszönhetjük a ma uralkodó nézetet is, melynek terméke a sokszor képet váltó, dinamikus természetfilm. A neves természettudós előtt a filmek ugyanis mindig egy adott helyen játszódtak, tulajdonképpen lineárisan vezettek le egy történetet, azt is bemutatva, hogy a stáb hogyan követi például egy állat útját. Attenborough ezzel szemben tematikus filmeket készített, melyekben ügyes vágásokkal egymás mellé helyezte a Föld különböző tájainak élővilágát. Kollégái kezdetben rendre helytelenítették ezt a módszert, de aztán nézők milliói igazolták az eljárás helyességét.

Apats Gábor